Áradt a felgyorsult Tisza és mindent letarolt
A magyarországi kihalt falvakról szóló sorozat egyik legkülönlegesebb túrája, amolyan Tüskevár-érzés volt, amikor Tiszahalász emlékei után kutattunk.
A Borászok Borásza díjjal egymás teljesítményét ismerik el a magyar szakemberek. Idén egy csopaki bortermelő vitte el a pálmát.
Jásdi István csopaki bortermelő nyerte el idén a Borászok Borásza díjat. Az egyik legrangosabb hazai borszakmai elismerésként számon tartott díj ötvenes jelöltlistáját hagyományosan a cím eddigi birtokosai állították össze.
Az ötven jelölt borász maga közül választotta meg a döntősöket - Bodó Judit tokaji, Ipacs Szabó István villányi, Jásdi István csopaki, Konyári János balatonboglári és ifj. Szepsy István tokaji bortermelőket -, miként ők szavazták meg végül az idei Borászok Borászát is.
A borászok minden évben egy civilt is díjaznak a magyar borért végzett tevékenységéért. Az elismerést a péntek esti díjkiosztón Csizmadia András gasztrofilozófus, a Bor-Schola alapítója és vezetője vehette át.
A díj tavalyi győztesével az alábbi interjúban beszélgettünk:
A magyarországi kihalt falvakról szóló sorozat egyik legkülönlegesebb túrája, amolyan Tüskevár-érzés volt, amikor Tiszahalász emlékei után kutattunk.
Pannonhalmán mondta el augusztus 20-i ünnepi beszédét a Tisza Párt elnöke.
Kína és Oroszország is részt venne a kidolgozásban, dobta fel az orosz külügyminiszter.
A rendőrség ugyanakkor nem akarja elárulni, hogy milyen bűncselekmény gyanújával indítottak eljárást.