Trump vámháborúja nagyhatalmi présbe szorította a mindig lavírozó Indiát
Az Indiára kiszabott magas amerikai vámok alááshatják a két ország közeledését, aminek Kína és Oroszország is csak örülhet.
Khal Drogo még az első évadban vesztette életét, viszont most néhány rajongó esélyt lát a visszatérésre.
Egyre őrültebb elméletek kerülnek elő a sorozattal kapcsolatban, ezt az egyet azonban az elmélet gazdái alaposan alátámasztották. Már-már hihető, hogy megtörténik.
Aki már megnézte a hetedig évad záró epizódját, az szemtanúja volt Daenerys Targaryen és Havas Jon egymásra találásának. Ezt a jelentet vette alapul egy-két rajongó és alkotta meg Khal Drogo visszatérésének elméletét.
Még az első évadban történt, hogy a dothrakiak vezetője életét vesztette. Egy boszorkány, Mirri Maz Duur volt a felelős mindezért, és Daenerys kész volt bármint megtenni, hogy visszahozza a „Napját és csillagait”. Mirri viszont azt mondta neki, Drogo csak akkor éled fel: „Ha a Nap nyugaton kel, és keleten nyugszik. Ha a tengerek kiszáradnak, és a hegyek úgy hajladoznak a szélben, mint a falevelek.” Illetve akkor, ha Daenerys ismét élő gyermeket hoz a világra.
A Sárkányok Anyja viszont kitart amellett, hogy ő meddő – ahogy az utóbbi pár részben hangoztatta is, a sárkányok az egyetlen gyermekei. Néhány rajongó viszont hisz abban, hogy Daenerys rosszul tudja, és mégis lehet gyermeke. Sőt, pont unokaöccsétől, Havas Jontól. És mivel megszületik majd a gyermek, aki élni fog, Drogo visszatér majd.
A teória vadhajtásaként megjelent az az elmélet is, miszerint Khal Drogo Azor Ahaiként születik újjá (ő az a legendás hős, aki véget vetett az első Hosszú Éjszakának). Azor a prófécia szerint egyébként is visszatér még.
(via: Pure Wow)
Az Indiára kiszabott magas amerikai vámok alááshatják a két ország közeledését, aminek Kína és Oroszország is csak örülhet.
Az alig egy héten belüli, immár negyedik esetről, ami még szombaton történt, egy fideszes fővárosi politikus tett közzé videót.
Horváth László nem ellensége a fesztiváloknak úgy általában, vannak köztük jók is, például az MCC Feszt.
A miniszterelnök üzent: „Kijev, Brüsszel, Tisza – együtt akarják megbuktatni a magyar kormányt”, de ezt nem hagyja szó nélkül.
Az elnök rajongója, Laura Loomer aktivistaként szenteli az életét annak, hogy leleplezze azokat, akik nem eléggé lojálisak Trumphoz.
Árvízvédelem, Budapest–Belgrád vasútvonal és kórházfejlesztés.