„Ha rendes nyugdíjat kapnánk, nem lenne szükség a 30 ezer forintra” – miért dolgozik több mint százezer nyugdíjas Magyarországon?
Tavaly már 125 ezer fölé nőtt a nyugdíj mellett dolgozók száma.
A Netflix szerint jó ideje fontolgatták, hogy lezárják a nagy sikerű sorozatot, s a döntést már hónapokkal ezelőtt meghozták.
A House Of Cards (Kártyavár) ötödik évada ért véget, szokás szerint egy találgatásokra okot adó lezárással, a sorozat rajongói pedig már alig várják, hogy induljon a hatodik szezon, a széria azonban a következő évaddal véget is fog érni.
Netflix szerint nem hirtelen döntésről van szó. Mindazonáltal a bejelentés 24 órával az után érkezett, hogy a Kevin Spacey-ügy, amelyről nem rég adtunk hírt, kipattant volna.
Kevin Spacey vasárnap bejelentette: meleg férfiként él tovább. A színész közölte, eddig biszexuális volt, és egész életében nagyon élvezte a férfiakkal való romantikus együttlétet, most azonban döntést hozott a folytatásról.
Mindezt azután jelentette be, hogy egy színésztársa, Anthony Rapp szexuális zaklatással vádolta meg.
A most coming outoló színész a Twitteren válaszolt Rappnek. Elnézést is kért a „mélységesen helytelen részeg viselkedéséért”. Majd közölte: Rapp szavai adtak számára bátorságot ahhoz, hogy szembenézzen bizonyos kérdésekkel az életében. Ezután hozta meg a döntést a folytatásról.
Az 13 részes új House Of Cards-évad valamikor 2018 közepére várható.
(via Independent, NME)
Tavaly már 125 ezer fölé nőtt a nyugdíj mellett dolgozók száma.
A tanárok bérét meg kellene háromszorozni, de Mészáros Lőrinc vagyonát csak egyszet lehet elvenni.
A házelnök szerint ami a magyar belpolitikában zajlik, az inkább komikus, mint tragikus.
Tizenkét devizahiteles ügyben vizsgálja felül a Kúria a saját korábbi határozatát.
A Bonbonetti irodákat is fog építeni.
Újabb divattrendet teremtene az aranylabdás portugál támadó?
Múltkor is megígérte, aztán változtak. Szavazzon, ön hisz-e a miniszternek.