szerző:
hvg.hu

Nagy várakozás előzte meg Ridley Scott új filmjét, de Kevin Spacey most kimarad a dicsőségből.

A Ridley Scott rendezésében készült A világ összes pénze című filmet az Amerikai Filmintézet fesztiválján mutatták volna be, de a főszereplő Kevin Spacey zaklatási ügyei miatt törölték a díszbemutatót. Most az is kiderült, hogy a rendező újraforgatja az Oscar-díjas színész jeleneteit, vagyis végleg kitörli a filmből Spacey-t, akinek a helyére Christopher Plummer ugrik be alig egy hónappal a bemutató előtt.

A jelentek újraforgatásához már mozgósították a film többi szereplőjét, köztük Mark Wahlberget és Michelle Williamset is. A november 16-i bemutató dátuma így december 22-ére módosult.

Ridley Scott eredetileg a 87 éves Christopher Plummert szerette volna a főszerepre, de rávették, hogy egy nagyobb nevet szerződtessen le. Egy, a produkcióhoz közel álló forrás szerint a filmet gyártó Sonyt meglepte Scott terve, de a stúdió támogatja a váltást.

Érdekesnek találta cikkünket?
Legyen HVG pártoló tag!

A HVG Pártoló Tagság programja az első olyan kezdeményezés, aminek keretében az olvasóink közelebb kerülhetnek szerkesztőségünkhöz és támogatásukkal segíthetik, hogy újságírói munkánkat továbbra is az eddig megszokott magas színvonalon végezhessük. Tagjainknak heti exkluzív hírlevelet küldünk, rendezvényeket kínálunk, a könyveinkre és egyéb termékeinkre pedig komoly kedvezményt adunk. Támogatóként már heti egy kávé árával is hozzájárulhat a minőségi újságíráshoz! „Amikor annyira eluralkodik a mindennapi életünkön a virtualitás, üdítő igazi emberi kapcsolatokat építeni.”
K. Erna – Pártoló tag


„Régóta olvasom a HVG-t és cikkei között mindennap találok érdekfeszítőt!”
H. Szabolcs - Támogató
Csatlakozzon programunkhoz, támogassa munkánkat egyszeri hozzájárulással vagy fizessen elő a hetilapra!
A HVG Pártoló Tagság programja az első olyan kezdeményezés, aminek keretében az olvasóink közelebb kerülhetnek szerkesztőségünkhöz, és támogatásukkal segíthetik, hogy újságírói munkánkat továbbra is az eddig megszokott magas színvonalon végezhessük. Támogatóként már heti egy kávé árával is hozzájárulhat a minőségi újságíráshoz! Csatlakozzon programunkhoz, támogassa munkánkat egyszeri hozzájárulással vagy fizessen elő a hetilapra!
Jobb későn? Csak 2020-ban jelenhet meg az 5G-s iPhone

Jobb későn? Csak 2020-ban jelenhet meg az 5G-s iPhone

Köd és nap a jövő héten - majd jön a lehűlés

Köd és nap a jövő héten - majd jön a lehűlés

Félmeztelen Femen-aktivista zavarta meg Trump párizsi vonulását

Félmeztelen Femen-aktivista zavarta meg Trump párizsi vonulását

Komoly játékos bekebelezésével újulna meg a Kék Óriás

Komoly játékos bekebelezésével újulna meg a Kék Óriás

Nagyot csökken a benzin ára

Nagyot csökken a benzin ára

Kilencórás vonatút Szombathelyről Pécsre: kártérítést ígér a MÁV

Kilencórás vonatút Szombathelyről Pécsre: kártérítést ígér a MÁV