5 dal, amivel a világ a szívébe zárta Dolores O'Riordant és a Cranberriest
A zenekar, melynek énekesnője, Dolores O'Riordan ma elhunyt, 1993 és 2012 között 6 új dalokat tartalmazó sorlemezt jelentett meg, melyről jó pár dal sláger lett - ezek közül válogattunk
hvg.hu
Linger (1993)
A Smiths és a Sundays lírájából építkező Linger a Cranberries második kislemezdala (az első a Dreams volt), mely érdekes módon nagyobb sikert aratott az Egyesült Államokban (és Kanadában), mint a zenekar szomszédságában, a brit slágerlistán - érdekes módon az ír listára is csak második nekifutásra került fel, igaz akkor a harmadik helyig emelkedett -, miközben a zenekar bemutatkozó nagylemeze, az Everybody Else Is Doint It, So Why Can't We a brit albumlista (és persze az ír nagylemezlista) élére került.
Zombie (1994)
A Zombie, mely az észak-írországi politikai helyzetet megidéző klipje révén duplán ismertté vált, hozta el Dolores O'Riordanék áttörését. Az album, amin a dal szerepel, a No Need To Argue Nagy-Britanniában háromszoros, az Egyesült Államokban hétszeres platinalemez lett. Mind a dal, mind az album számos slágerlistát vezetett. A dal videóját ugyanaz az ember, Samuel Bayer készítette, aki a Nirvana Smells Like Teen Spirit című dalának a klipjét is.
Salvation (1996)
Ami a listákat illeti, a Cranberries 1996-os lemeze, a To The Faithful Departed a zenekar legsikeresebb lemeze (az eladásokat tekintve nem), ezzel az albummal jutottak a legmagasabbra Amerikában, míg a brit sikereiket meg tudták ismételni. A drogproblémákat megéneklő, fúvósokkal spékelt lendületes Salvation az amerikai modern rock-lista tetejére is jutott, s ennél feljebb Cranberries-dal nem került Nagy-Britanniában.
Promises (1999)
A zenekar 1996-os lemezét követően hosszabb szünetet tartott (korábban meg is szakította aktuális turnéját), többek között azért, hogy Dolores O'Riordan - aki egyébként gyermekkori szexuális abúzus áldozata - kiheverje stressz-eredetű betegségét. Ugyanebben a periódusban született az énekesnő első gyermeke is, férjétől, Don Burtontől, a Duran Duran egykori turnémenedzserétől, akivel 1994-ben házasodtak össze. A Promises című dal ehhez képest válást témáját járja körül. A klipben egy cowboy küzd egy madárijesztőszerű boszorkánnyal.
Tomorrow (2011)
A Cranberries 2011-ben még elkészített egy sorlemezt (Wake Up and Smell the Coffee) majd hosszú szünetet tartott, mely alatt O'Riordan két szólólemezt is kiadott (Are You Listening, 2007; No Baggage, 2009). Az együttes 2011-ben tért vissza a Tomorrow című kislemezdallal, mely az egészen korai Cranberries csilingelős világát idézte fel. Nem meglepő módon, hiszen a dal és a Roses című 2012-es album producere az a Stephen Street volt, akivel a Cranberries első két nagylemezén dolgozott (és aki nem mellesleg korábban a Blurrel, még korábban, a 80-as években pedig a Cranberries egyik példaképével, az együttes korai hangzását meghatározó Smithsszel dolgozott együtt).
Donald Trump hétfőn Volodimir Zelenszkij ukrán elnökkel és több európai vezetővel találkozik Washingtonban, miután múlt héten Alaszkában tárgyalt Vlagyimir Putyinnal. A téma az orosz-ukrán háború lesz, illetve annak a lezárása.