Lesz egy újabb Men In Black-mozi

De nem "igazi" folytatása lesz az előzőeknek.

  • hvg.hu
Lesz egy újabb Men In Black-mozi

Leginkább azért nem, mert nem láthatjuk majd benne J és K ügynököt, azaz Will Smith-t és Tommy Lee Jonest.

Az új Sötét zsaruk-mozi ilyen értelemben spin offja lenne az eddigi három filmnek. A rendező – aki már tárgyal a film producereivel – F. Gary Gray lehet, aki olyan filmeket rendezett korábban, mint a NWA hiphop-kollektíva történetét megéneklő mozi, a Straigh Outta Compton, vagy Az olasz meló, de készített klipeket, többek közt az Outkast Ms. Jacksonját, vagy a TLC Waterfallját.

A készülő film forgatókönyvét a korábban A vasember írócsapatában dolgozó Matt Holloway és Art Marcum jegyzi.

Embereket mentett a tűzből az elítélt gyilkos Szabó Zoltán, aztán tarkón lőtte a szomszédját, akinek végül szintén megmentette az életét

Szabó Zoltán és gyerekkori barátja a nyolcvanas években hidegvérrel ölt meg egy nőt, de életfogytiglani büntetéséből végül csak tíz évet ült le, mert a kigyulladt szegedi bútorgyárban hősiesen helyt állt. 2015-ben aztán fura körülmények között fejbe lőtte Nagy Jenőt, akinek az életét végül ő maga mentette meg. Egy gyerekkorától brutális bűnöző furcsa karrierje.