Alföldi Róbert először arról mesélt, hogy egy kicsiny zsákfaluban nevelkedett a nagyszülei és dédnagymamája védőszárnyai alatt.
„A tanáraimnak köszönhetem az élethez való hozzáállásomat, azt, hogy ha ma találkoznék fiatalkori önmagammal, nyolcvan százalékban békében lennék vele – emlékezett a gyerekkorára Alföldi. Mint mondta, már kamaszként tudta, hogy mivel szeretne foglalkozni, és vállalja, hogy egész életében csak magának akart megfelelni.
Rendezőként, direktorként mindig megadta a tiszteletet a kollégáinak, de a színpadon az és úgy történt, amit ő elképzelt. Ezzel kapcsolatban egy anekdotát is megosztott a közönséggel. Eszerint Törőcsik Mari nagyon szeretett trécselni, Alföldi egyszer próba közben rászólt, hogy „az öregasszony leül”. És a legendás színésznő, Törőcsik Mari sértődés nélkül teljesítette az utasítását.
Amikor a beszélgetőtársa, Szily Nóra megemlítette Alföldi Nemzeti Színházból való dicstelen távozását, a rendező azt mondta: emiatt nincs tüske a szívében. Büszke rá, hogy egyenes ember tudott maradni, és bele tud a tükörbe nézni. Nem tudatosan vált ellenállóvá, egyszerűen csak kimondja a véleményét, amiről úgy gondolja, jelenleg kisebbségben van.
Alföldi azt is elárulta, hogy otthonában mindenféle műtárgyakat gyűjt, tele van a lakása festményekkel, kerámiákkal, szobrokkal. Az élete másfél évre előre meg van tervezve, rengeteget dolgozik, de ki tudja pihenni magát, hiszen képes utazás közben bármikor elaludni.