Mire hegyezi ki a Királyhegyi Pál Első kétszáz évem című önéletírásából a Jurányi Ház számára készült rendezését?
Királyhegyi szellemes, szórakoztató elbeszélése mellett a darabban van zene, tánc, árny- és bábjáték. Hihetetlen hullámvasút volt az élete. A XX. század történelme okozta lejtmenetek mellett az őrültségeivel ő is sokat tett azért, hogy amikor éppen egyenesbe jutott volna, újból a nullára kerüljön. Engem az emberi élettel kapcsolatos dilemmái ragadtak meg: beálljak-e a sorba, követve az általánosan elfogadott életmodellt, építsek karriert, alapítsak családot, vagy adjam fel a biztosnak látszó egzisztenciát, engedjem el a kapcsolataimat, és cserébe szabad emberként mindig arra lépjek, amerre éppen a kedvem tartja?
Átváltott egyes szám első személybe. Van valami rokon a szemléletmódjukban?
Valószínűleg emiatt emelkedett ki számomra ez a szál a történetből. Csak Királyhegyi sokkal bátrabb volt nálam. Én inkább küszködöm a kötöttségek elleni alkati lázadásaimmal. Azért nem vagyok társulatnál, mert nem érzem magam odavalónak. Az alkotói értelemben liberális, a kollégáknak szabadságot biztosító Krétakörnél is feszegettem a határokat. Késtem, ösztönös poénjaimmal, infantilis jelenlétemmel bomlasztottam a próbát. Párkapcsolataimban nem voltam képes nyugodt, monogám együttlétre. Idővel rájöttem: nem vagyok gazfickó csak azért, mert nem tudom magamra erőltetni a társadalom által elvárt életmodellt.
Az ön figurája is feltűnik az Ascher Tamás Háromszéken című darabban? Ascher volt az a rendező, aki ráébresztette: tényleg színész akar lenni.
Még nem láttam az előadást, de eljutott volna hozzám, ha benne lennék. A Vörösmarty Mihály Gimnáziumba jártam, és Erdősi Zsuzsa, a Cilinder gyermekszínpadi csoportvezetőm egyszer a kezembe nyomta a jelentkezési lapot a zalaszentgróti színész-rendező táborba. Kitöltöttem, és Ascherhez kerültem. Az első évben a Cseresznyéskerttel foglalkoztunk, és csak pislogtam, hogy a társaim, például Gryllus Dorka, Ónodi Eszter, Rába Roland, Schilling Árpád, Mundruczó Kornél mind tudatosan színésznek, rendezőnek készültek. A tábor fordulópont volt számomra. Később háromszor felvételiztem a színművészetire, majd amikor végre a harmadik fordulóig jutottam, a rosta utolsó napjára nem mentem be. Sokkoló élmény volt: mondatokat elemeztünk nyelvtanilag, találgattuk, mit kell tenni, ha a szöveg végén felkiáltójelet látunk. Azt gondoltam, ha én ezt másfél hétig nem bírtam, akkor valószínűleg hamar lemorzsolódnék.
Bánki Gergely. Játékos útmutatás
Fazekas István
Többnyire groteszk, szatirikus, komikus szerepeket kap. Nem érzi magát beskatulyázva?
Mit tegyek, ha mostanában ilyesmikkel kínálnak meg? A függetlenek között vagyok szabadúszó; ha innen, a pálya pereméről még egy lépést tennék, már kizuhannék a színházi világból. Sokáig a Krétakör védettségét élveztem. Bár soha nem szenvedtem annyit, mint amikor Schilling Árpád a Büchner-darabban rám osztotta Leoncét. Nem vagyok hősszerelmes alkat. A Woyzeck orvosának szerepében pedig pingponglabdává zsugorodott a gyomrom. De igaza volt Schillingnek, hogy nem az a truváj, ha tizenötödször is azt játszom el, amit a farzsebemből kirántok, hanem ha kilépek a biztonságos kereteim közül.
| A lázadó |
Amikor az orvos-kereskedelmis házaspár végképp nem tudta, mit kezdjen az iskola ellen nemtanulással lázadó fiával, elvitték a Cilinder Gyermekszínpadra. Megtetszett neki, hogy ott kedvére „bohóckodhat”. Szerette a Kölyökidő című tévéműsorban töltött éveket is. De színész csak az után akart lenni, hogy részt vett egy Ascher Tamás vezette színjátszótáborban. A Székely Gábor-féle Új Színház stúdiósa lett. Három évet töltött a Stúdió K-ban, majd megszűnéséig a Krétakör társulatában dolgozott. Azóta szabadúszó, illetve kvázi tag Mundruczó Kornél Proton Színházában, de máshol is vállal szerepet, szövegkönyvírást, rendezést. A mi kis falunk című tévésorozat Berkics Lacija. Saját aktualitásszeizmográfja van. A zaklatási botrányok előtt készült a Kérsz teát?! – avagy miért olyan bonyolult a nem, ha szexről van szó? című műsoruk. Az egyetemeken, középiskolákban tartott előadások döbbentették rá, hogy lesújtó a tájékozatlanság a témában. 40. születésnapját is egy saját darabbal ünnepelte. „Permanensen rettegek a koromtól. Kilencévesen kiszámoltam, mennyi leszek kétezerben, és csak szörnyülködtem. Akármennyire későn érő típus vagyok, a 40 év választóvonal.” |
A politikusok lelki világa című közéleti kabaréjuk bemutatóján a nézőket egy pohár pezsgővel kárpótolták, amiért fél órával rövidebb volt a műsor. Csak nem a cenzúra szólt közbe?
Legföljebb az öncenzúra. Az ötlet lelkesítő volt: ne csak a politikusok röhögjenek a markukba, hanem mi is rajtuk. A szkeccskabaré lényege, hogy gyorsan és egyszerűen dekódolható alaphelyzetet kell felvázolni, majd erre poénokat hozni. De mivel nálunk tolakodó a politikai szcéna, leegyszerűsödött a politikai gondolkodásmód és a kommunikáció, könnyen belecsúsztunk abba a hibába, hogy aktuális politikai történésekre reagáltunk, a jelenetek pedig rendre arra futottak ki, hogy a politikus egy érzéketlen tolvaj. Szelektálni kezdtünk. Azt is megígértük a közönségnek, hogy a parlamenti választásokra pótoljuk a hiányzó részeket. Szerintem menni fog, mert igazán izgalmas időket élünk. Bizonyos szempontból unalmas, hogy békés, jól működő európai országokban a történelemkönyvből kell megtanulni, milyen az, amikor lebontják a demokráciát, korlátozzák az emberi szabadságot, amikor mindenhová benyomul a politika, és mindent a maga kényére-kedvére átformál. Mi ezt a bőrünkön tapasztaljuk meg.
Hogyan képes feldolgozni a demokráciát lebontó folyamatokat?
Nehezen hallgatok reggelente híreket, mert azzal el van szúrva a napom. Publicisztikákat szívesen olvasok, mert azokban levezetik, miért aljas, visszás, álszent az egész. De azt hiszem, ez nemcsak a politikusokon, hanem azon is múlik, hogy mennyire érett, felelősségteljes a társadalom gondolkodásmódja, milyen politikai berendezkedésben érzi jól magát. Nálunk csak addig tetszett a demokrácia, amíg egyenlőnek hitték a nyugati jóléttel. Az már nem imponált, hogy a demokráciában felelősségük van a polgároknak az életük, az egzisztenciájuk alakításában, az életminőség javításában. Sokan inkább az atyáskodó vezetést díjazzák. Emlékszem, én is milyen szomorú voltam, amikor Kádár meghalt, mert már az óvodában belénk oltották, hogy szeretjük őt. A mostani rendszer ugyanígy működik. Leveszi az emberekről az önálló gondolkodás terhét, a választás, az ország sorsáról való döntés felelősségét. Vagyis elveszi tőlük ezt a jogot.
Új generációt igyekszik nevelni a Madách Színház számára készült Vackor nyomában című gyerekelőadással?
Szemenyei János csodálatos ötlete volt, amibe szívesen beszálltam. Gyerekkoromban is szerettem ezt a mesét, de azt csak újraolvasva vettem észre, hogy a beilleszkedésről és a szegregációról szól. Mit keres egy medve az óvodában? Folyton azt érzi, hogy nem oda való. A gyerekek meg tanakodnak, mit adjanak enni neki. Hát mézet, az a medve kedvence. De kiderül, hogy nem szereti. Embercsoportokról nem ugyanilyen sztereotípiákban gondolkodunk? Azért, mert valaki magyar, nem biztos, hogy szereti a gulyást és a debrecenit. Az egyes jelenetek után mindig megoldást kínálunk, hogy hogyan kell szépen fogadni a medvebocsot, és neki hogyan kell a többiekhez igazodva viselkednie. Azt hiszem, ha az életben valaha hasonló helyzetben találják magukat a darab nézői, bármelyik oldalon is legyenek, eszükbe fog jutni ez a játékos útmutatás.
A cikk a HVG 2018/13. számában jelent meg.
