Karácsony Gergely a valaha volt legnagyobb Pride-on: Ezen a napon Budapest Európa fővárosává vált – élő közvetítés a büszkeség napjáról
Kudarcba fullad a kormány hónapok óta tartó küzdelme, hogy betiltsa a Pride felvonulást. A HVG élő közvetítése.
Best of Pink Floyd – leginkább egy ilyen összeállításhoz hasonlítható Roger Waters Barcelonában, dupla koncerttel indult európai turnéja. A Pink Floyd-alapító basszusgitáros, aki a nyolcvanas évek közepén kilépett a zenekarból, és az utóbbi évtizedekben szólólemezek sorozatát készítette és szólókoncertek sorozatát adta, ismét visszanyúlt a legendás zenekar legnagyobb slágereihez.
A The Dark Side of the Moon (1973), a Wish You Were Here (1975,) az Animals (1977) és a The Wall (1979) a legnagyobb példányszámban eladott Pink Floyd-albumok voltak. Miután tisztázódtak a többi taggal a szerzői jogi viták, Waters a saját lemezeit bemutató koncertsorozatai mellett korábban is turnézott egykori Floyd-lemezek anyagával, így a Fal vagy a Dark Side Budapesten is többször játszott színpadi verziójával. A mostani Us + Them turné a korábbiaknál is politikusabb, a címét nemcsak egy Dark Side-dalról kapta, hanem Barack Obama volt amerikai elnök egyik mondatát is idézi, aki a bevándorlási reform kapcsán arról beszélt, hogy nem szabad elfelejteni, egykor „mi is voltunk ők”.
A Budapestre május 2-án érkező show már megjárta Észak- Amerikát és Ausztráliát, Európa után pedig Dél-Amerikába megy, azaz nagyon olyan a sugallata, mintha utoljára hangzanának el valamelyik egykori tag előadásában a Floyd-dalok. Az Us + Them turné egyelőre üzletnek sem rossz, az egy éve kezdődött, öt hónapos és 70 helyszínes amerikai sorozat 25 millió dollárt hozott.
A 74 éves, még mindig ereje teljében lévő Waters a hetvenes évek húsz-egynéhány Floyd-sikere közé keveri a tavaly megjelent Is This the Life We Really Want? című saját lemezének néhány dalát. Ezúttal azonban mintha nem lenne olyan egységes a műsor. Az elmélyült konceptalbumokról kimazsolázott slágerek nem mindig követik egymást szervesen, és bár az új lemez zenei anyaga sokban emlékeztet a hetvenes évekbeli Floyd-hangzásra, az arról felcsendülő dalok közben érezhetően leül a show. Hogy aztán a berobbanó Floyd-örökzöldekre ismét ovációban törjön ki a közönség, a leghangosabban a Money és az Another Brick in the Wall megszólalásakor.
Szokatlanul elnyújtott a színpadkép: a dobok nem középen, hátul, hanem a jobb szélen kaptak helyet. A két háttérénekesnő pedig – vakítóan fehér hajjal, testhez tapadó, csillogó fekete ruhában – elöl, a színpad közepén táncol, sajátos, néha kissé erotikusnak ható, de inkább zavaró, mintsem a koncert hangulatát követő koreográfiával, már-már főszereplővé emelkedve. Látványosak, de az indie pop Lucius zenekar két énekesének vokáljánál volt már sokkal jobb a korábbi Floyd-, illetve Waters-turnékon.
Változott a kísérőzenészek névsora, hiányzik például a zenekarvezető fia, a zongorista Harry Waters, lényegében csak Jon Carin billentyűs és Dave Kilminster gitáros maradt a régi csapatból. Kilminster most is szinte tökéletesen hozza David Gilmour amúgy utánozhatatlan eredeti szólóit, ezúttal a Los Angeles-i Jonathan Wilson segítségével. Az amerikai gitáros-énekes – aki lobogó hosszú hajával a csapatból egyedül emlékeztet a hetvenes évekbeli Floydra – kapta a teljesíthetetlen feladatot: Gilmourt énekesként kell pótolnia. És bár a Waterstől megszokott hangzás ezúttal is tökéletes – a dobok keményebben szólnak, és egyes számok is rockosabbnak hatnak –, talán e téren érezhető leginkább az egykori zenésztárs hiánya, különösen a Comfortably Numb alatt.
Waters a barceloniai koncerten. Vegyes fogadtatás
AFP / Getty Images / Jordi Vidal
Miközben a koncert felénél már-már úgy tűnik, elmaradnak a különleges látványelemek, a második részben váratlanul megjelenik a küzdőtéren álló közönség felett egy 25-30 méter hosszú, 6-8 méter magas építmény: az Animals borítójáról ismert londoni Battersea erőmű. A kép olyannyira élethű, hogy a négy óriás kéményből még füst is árad. Hamar kiderül azonban, hogy a kreálmány egyúttal gigantikus, kétoldalas kivetítő, és legalább nyolc-tíz, állandóan mozgó vászonból áll, amelyekre hol klipeket, hol a zenekar tagjait vetítik – így aztán Waters néha nyolc-tíz alakban is megjelenik.
A vásznon azonban politikai üzenetek kapnak főszerepet, különösen a Waters által előszeretettel kritizált állam- és kormányfők. Élükön Donald Trump amerikai elnökkel, de megjelenik Theresa May brit kormányfő, Recep Tayyip Erdogan török elnök vagy Benjamin Netanjahu izraeli miniszterelnök is. A barcelonai közönség a legnagyobb pfujolásban akkor tört ki, amikor feltűnt a katalán függetlenségi törekvéseket elfojtó Mariano Rajoy spanyol miniszterelnök.
Trumpból – akit bohócként és kurtizánként is ábrázolnak, néhol a közönség feje felett lebegő rózsaszín disznóra rajzolva – talán túl sok is kijutott, a helyi közönséget kiszolgálva még spanyolul is megkapja: „Trump eres un gilipollas!”, azaz „Trump, seggfej vagy!”. A The Wall szerzőjeként Waters különösen dühös a falakat, kerítéseket építő államférfiakra, az USA–mexikói határnál felhúzott fal mellett a legtöbbször az izraeli–palesztin kerítés látható a kivetítőkön.
