Művészeti irányítása alatt működik margitszigeti és városmajori játszóhellyel a Szabad Tér Színház, emellett öt éve ügyvezetője a Budapesti Fesztivál- és Turisztikai Központnak. Nem sok egyszerre?
Gyerekkoromban erre szocializálódtam. Messze laktunk a Balettintézettől, hajnalban keltem, hogy nyolckor már a balettrúdnál álljak. Mostani feladataim két nonprofit szervezetben egymásra épülnek. A művészetre, kultúrára kíváncsi hazai és külföldi közönséget kell kiszolgálni minőségi darabokkal úgy, hogy közben a külföldi vendégek hírét vigyék, mekkora szellemi értékek rejlenek ebben az országban. A koncepció hasonlít egy zenekar dirigálásához: minden szólam mást játszik, végül mégis kialakul a harmónia. Remek munkatársak nélkül persze semmire sem mennék, hiszen össze kell hangolni a két céget. Párhuzamosan foglalkozom a Vörösmarty téri karácsonyi vásárral, művészegyeztetéssel, a jövő évi Tavaszi Fesztivál fellépőinek szerződtetésével, nemzetközi ügyekkel, a Buenos Aires-i, szentpétervári és moszkvai magyar napok szervezésével, szúnyogirtással, területfoglalási engedéllyel, életveszélyes fák kivágatásával.
Befolyásolja a szervezői munkáját, hogy sokáig állt a másik oldalon, a színpadon?
Megéltem és közelről megtapasztaltam az alkotó, előadó érzékenységét, kiszolgáltatottságát. Most, hogy a másik oldalon vagyok, önkéntelenül is figyelek arra, hogy a fellépőknek mire van szükségük. A közönségnek a művészi üzenetek adnak örömöt, nyújtanak kikapcsolódást, segítenek megérteni a világot, a társadalmat, feldolgozni a mindennapi stresszes vagy megrázó helyzeteket.

Önkifejezés |
Amatőr színésznő nagymamája biztatására ötéves korától balettművésznek készült, 1970-ben végzett a Balettintézetben. Tizennyolc évesen A csodálatos mandarin Lány szerepében beugrással debütált a Római Operaházban. Visszavonulását követően alapító tagként az opera- és balettfesztiválok szervezésére bejegyzett V.I.P. Arts Managementet futtatta fel, majd 2003-ban elnyerte a Szabad Tér Színház ügyvezetői posztját, amelyet azóta is betölt. Emellett öt esztendeje megbízást kapott a Budapesti Fesztivál- és Turisztikai Központ vezetésére. Létrehozója és résztvevője a Fővárosi Turisztikai Kerekasztalnak, amely szakmai munkacsoportok helyzetértékelésével igyekszik segíteni a budapesti döntéshozók munkáját. Ő áll az élén a Magyar Művészeti Fesztiválok Szövetségének, és elnökli a Magyar Táncművészeti Egyetem konzisztóriumát. |
Hogyan tanult meg mozogni az üzleti életben?
A rendszerváltás után évekig ismerkedtem a vállalkozói szférával, és nyilván segített állva maradnom, hogy szólótáncosként hozzászoktam a versenyhelyzethez. A balett a fizikain túl szellemi teljesítményt is kíván, összességében komoly állóképességet. Mindig is érdekelt, mi mindent kell megtenni a háttérben egy-egy előadás létrejöttéért, miként szerveződik a kultúra, mitől lesz egy intézménynek, városnak jó hírneve. Szakmai tapasztalatokat tudtam szerezni, így nem esett nehezemre megküzdeni egy-egy produkció pénzügyi feltételeiért, még a Margitszigeti Szabadtéri Színpad teljes felújítását is levezényeltem.
Teszteli az előadásokat?
A nagyjából száz programot kínáló Budapesti Nyári Fesztivál idején minden előadáson ott ülök a margitszigeti és a városmajori nézőtéren. Ha mindkét játszóhelyen van műsor, akkor ebbe is, abba is belekóstolok. Sok fontos darab lement már, augusztus elején Verdi Rigolettóját adják elő külföldi sztárénekesek, Giuseppe Altomare és Arturo Chacón-Cruz tolmácsolásában. Kálmán Imre Cirkuszhercegnőjében az a nagy újítás, hogy a történethez hivatásos légtornászok varázsolnak cirkuszi forgatagot. A Maurice Béjart Ballet a Varázsfuvolával jelentkezik, és táncszenzáció a múlt héten bemutatott The Great Gatsby produkció is. A Városmajorban a vidéki társulatok legjobb előző évi előadásaiból válogatott hagyományos színházi szemlét megszerette a közönség. A nagy érdeklődésre tekintettel a szombathelyi Weöres Sándor Színház Alföldi Róbert rendezte Volpone-előadását augusztus 27-én megismételjük. Az ünnepi évad különös alkalom, hogy az legyen, amit az idei szlogenünk is hirdet: Ajándék Budapestnek.