„Ebbe a tükörbe nehéz belenézni” – unokájuk fotózta végig Marika és Sándor tízéves búcsúját
Szajki Bálint fotóriporter éveken át dokumentálta, ahogy nagymamája otthon ápolja súlyos beteg nagypapáját.
Sokáig úgy tűnt, nem tudják a fesztivál kezdetéig befejezni a Volt egyszer egy Hollywoodot.
Tarantino új filmje, a Volt egyszer egy Hollywood is szerepel a cannes-i versenyprogramban – jelentették be a filmfesztivál szervezői csütörtökön.
"Tartottunk attól, hogy a film nem készül el időben. Tarantino négy hónapot töltött a vágószobában, végül sikerült befejeznie az alkotást" – mondta Thierry Fremaux fesztiváligazgató. "25 évvel a Ponyvaregény Arany Pálmája után Tarantino újra részt vesz a fesztiválon egy befejezett filmmel és főszereplőivel együtt" – tette hozzá.
Áprilisban a fesztiváligazgató elmondta, hogy az utolsó pillanatig nyitva tartja az ajtót a Kutyaszorítóban rendezője előtt.
Filmje szerelmes levél gyerekkora Hollywoodjához, egy 1969-es rockzenei turnéhoz, óda a mozihoz
– méltatta Fremaux.
A Brad Pitt, Leonardo DiCaprio és Margot Robbie főszereplésével készült mozi többek között Pedro Almodóvar spanyol, Ken Loach brit, Xavier Dolan kanadai, Arnaud Desplechin francia, Jean-Pierre és Luc Dardenne belga, valamint Terrence Malick amerikai rendezők legújabb filmjeivel versenyezhet az Arany Pálmáért a 72. cannes-i fesztivál hivatalos programjában.
A 72. cannes-i filmfesztivál Jim Jarmusch The Dead Don't Die című zombifilmjének díszbemutatójával május 14-én veszi kezdetét a francia Riviérán. A fesztivál május 25-ig tart, a hivatalos versenyprogram zsűrijének elnöke Alejandro González Inárritu ötszörös Oscar-díjas mexikói filmrendező lesz, a 83 éves Alain Delont életművéért tiszteletbeli Arany Pálmával tüntetik ki.
Egy magyar vizsgafilm, Moldovai Katalin Ahogy eddig című rendezői diplomafilmje is meghívást kapott a filmes egyetemek legjobbjait felvonultató Cinéfondation programba, Bacsó Péter Tanújának eredeti, cenzúrázatlan változatát pedig a Cannes Classics-programban vetítik.
Szajki Bálint fotóriporter éveken át dokumentálta, ahogy nagymamája otthon ápolja súlyos beteg nagypapáját.
A tanárok bérét meg kellene háromszorozni, de Mészáros Lőrinc vagyonát csak egyszet lehet elvenni.
Múktkor is megígérte, aztán változtak. Szavazzon, ön hisz-e a miniszternek.
Igyekeznek javítani a munkaerő-hatékonyságon.
Az ukránellenes felszólalásokban a Fidesz élen járt.
A veszteséges bababolt most a belvárosban próbál szerencsét.
A lap szerint a Fideszen belül is törésvonalakat okoz az egyre szélsőségesebb kormányzás.