Adventi mesenaptár – december 23.

A háromkirályok ajándékai

Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer két testvér, egy fiú és egy lány. Egy apró, kidőlt-bedőlt kunyhóban laktak az erdő szélén a szüleikkel. Történt egyszer, a Háromkirályok érkezésének előestéjén (a spanyol gyerekeknek ők hozzák a karácsonyi ajándékokat), hogy a két testvér aggódni kezdett: mi lesz, ha a Háromkirályok nem találják meg a kidőlt-bedőlt kis erdei kunyhót? Aggodalmukban elhatározták, hogy kimennek az erdőbe, megkeresik a Háromkirályokat, és útba igazítják őket. El is indultak, kéz a kézben, vékony kis kabátban, cipő nélkül. Ahogy mentek, mentek, egyszerre csak egy csodaszép hölggyel találkoztak.

– Hová mentek, gyerekek, ebben a szörnyű hideg télben? – kérdezte a csodaszép hölgy. – Hiszen meg fogtok fagyni!
– Megyünk, hogy útba igazítsuk a Háromkirályokat a kunyhónkhoz – felelték a testvérek.
– Miért kellene őket útba igazítani? Hiszen ők minden házat megtalálnak! Csak ki kell tennetek a cipőtöket az ablakba, és várni az ajándékokat.
– De nekünk nincs cipőnk – válaszolták a gyerekek. – És ablakunk sincs. Tavaly nem is találták meg a Királyok a házunkat. Idén úgy gondoltuk, szólunk nekik, hogy cipő és ablak nélkül is megtaláljanak!

A csodaszép hölgy elgondolkodva nézett a gyerekekre, majd így szólt:
– Mit szólnátok egy alkuhoz? Én jól ismerem a Háromkirályokat. Útba igazítom őket hozzátok, ha cserébe elvisztek tőlem egy levelet egy közeli palotába.

A gyerekek boldogan beleegyeztek a dologba. A hölgy erre széles, lepecsételt borítékot vett elő a tarsolyából, és átadta a gyerekeknek.

– Nem lesz könnyű az út a palotáig, de ne féljetek, a levél majd segít nektek! Ha folyón kell átkelnetek, tegyétek a vízre, lépjetek rá, és átvisz titeket. Ha erdőbe értek, rázzátok meg a levelet, és hús hullik majd belőle, amelyet a vadállatoknak dobhattok. Ha pedig a palota kapujába értek, tegyétek a földre, és kenyeret ad majd, hogy a palota őrét megnyugtassátok.

A gyerekek csodálkozva vették magukhoz a lepecsételt levelet, elköszöntek a hölgytől, és útnak indultak a megadott irányba. Mentek, mendegéltek, amíg egy folyó partjára nem értek. A folyó medrében azonban víz helyett tej csordogált! A két testvér rátette a borítékot, mindketten ráálltak, és a boríték átúszott velük a túlsó partra.

A tejfolyó után ugyanígy keltek át egy mézfolyón, egy borfolyón, egy olajfolyón, és egy ecetfolyón is. Mindegyik folyó sodrása veszedelmes volt, de a levél minden alkalommal biztonságban átvitte a testvéreket a túlsó partra.

Az utolsó folyón átkelve sűrű erdőbe értek. A fák, bokrok, árnyak közül vadállatok morogtak rájuk a fogukat villogtatva. Farkasok, tigrisek, oroszlánok, mindenféle bestiák kerülgették a két testvért – ám ők, emlékezve a hölgy szavaira, megrázták a borítékot, és a húst, ami potyogott belőle, a vadállatok elé vetették. Így már nyugodtan átkelhettek a sűrű, sötét erdőn.

Mentek tovább, megállás nélkül, míg meg nem pillantották a palotát a távolban. Az utolsó útszakaszt már futva tették meg… ám amint a palota kapujához értek, felemelkedett előttük egy hatalmas, fekete kígyó. Tágra nyitotta a száját, hogy egyben elnyelje a két testvért, ám ekkor ők a földre dobták a borítékot, felkapták a kenyeret, ami ott termett rajta, és a kígyó torkába hajították. A szörnyeteg abban a pillanatban megszelídült, összetekeredett, és utat engedett a gyerekeknek.

A palota kapuja kinyílt, és egy szolga lépett ki rajta, ezer csengettyűvel televarrt ruhában. A testvérek udvariasan köszöntötték, és átnyújtották neki a levelet. A szolga boldogan csilingelve rohant a kastély urához – aki nem volt más, mint egy elvarázsolt herceg. Csak a levél törhette meg az átkot, ám addig soha senkinek nem sikerült még minden veszélyen átkelnie.

A két testvért hatalmas ünnepléssel fogadták a kastélyban. Szobáról szobára vezették őket, és a szájuk is tátva maradt a sok csodás dologtól. A palota tele volt édességgel, finomnál finomabb ételekkel, csillogó játékokkal, új ruhákkal, és mindennel, amit csak kívánhattak. A kertben télen is virágok nőttek, a tóban aranyhalak úszkáltak, és az istállóban csodaszép paripák álltak.

– Ez mind a tiétek – mondta a herceg mosolyogva a gyerekeknek. – Ezt küldik nektek a Háromkirályok ajándékba. Már úton van a hintó, hogy a szüleiteket is elhozza a palotába. Ezentúl szomszédok leszünk!

A két testvér, a szüleik és a herceg együtt ünnepelték a Háromkirályok ünnepét – és mind boldogan éltek, amíg meg nem haltak.

(spanyol)

Forrás: a Világszép Alapítvány Adventi Mesetára. Újramesélte: Zalka Csenge Virág.