Free SZFE
Egyre nagyobb az ellenállás a hallgatók és a tanárok részéről a Színház- és Filmművészeti Egyetem (SZFE) autonómiájának csorbításával szemben a kormány döntése miatt, miszerint az egyetem alapítványként működhet tovább Vidnyánszky Attila vezetése alatt. Az SZFE körül kialakult szolidaritási mozgalomhoz egyre több világhírű művész csatlakozik, Vidnyánszkyék mégsem tágítanak. Az SZFE-botrány legfrissebb fejleményeit cikksorozatunkban követheti.
Közleményben reagált vasárnap este a Színház- és Fillművészeti Egyetem Hallgatói Önkormányzata arra, hogy az egyetem kuratóriumának élére Vidnyánszky Attilát nevezték ki.
A HÖK Facebook-oldalán azt írják, hogy a sajtóból értesültek ők is az egyetemet szeptembertől fenntartó alapítvány kurátorainak a személyeiről.
A HÖK szerint a hallgatók által korábban megfogalmazott, a modellváltás megvalósulásához elengedhetetlen feltételek egyike a következő:
Az öt tagú kuratóriumba 3 tagot az egyetem szenátusa, 2 tagot a minisztérium jelöl ki.
"A hallgatói önkormányzat szerint az Innovációs és Technológiai Minisztérium az Egyetem szenátusa által szakmai szempontrendszer alapján összeállított listáról egy jelölést sem vett figyelembe, és a korábbi ígérettel ellentétben az Egyetem egyetlen dolgozója sem kapott helyet a kurátorok között." Ezért
a Hallgatói Önkormányzat a kuratóriumot nem fogadja el.
Pénteken jelentette be az Innovációs és Technológiai Minisztérium, hogy Vidnyánszky Attila rendező, a Nemzeti Színház főigazgatója lett a Színház- és Filmművészeti Egyetemet fenntartó alapítvány kuratóriumának elnöke.
A tárca közleménye szerint a kuratórium tagja lesz Bacsa György, a Mol stratégiai ügyvezető igazgatója, Lajos Tamás operatőr-producer, Rátóti Zoltán színész-rendező és Világi Oszkár, a Slovnaft Igazgatóságának elnöke, vezérigazgatója.
A bejelentés óta több egyetemi oktató is bejelentette a lemondását. Zsámbéki Gábor 41 év után azonnali hatállyal felbontotta a szerződését az intézménnyel, majd csatlakozott hozzá Gáspár Máté, az Elméleti és Művészetközvetítői Intézet megbízott vezetője is.