Máté Gábor is távozik a Színművészetiről

Máté Gábor Kossuth- és Jászai Mari-díjas magyar színész, rendező, egyetemi tanár, érdemes művész, a budapesti Katona József Színház főigazgatója is otthagyja a Színház- és Filmművészeti Egyetemet (SZFE) – közölte az érintett.

Máté Gábor 27 év szolgálat után, az SZFE habilitált egyetemi tanáraként adta be felmondását.

„Álmatlan éjszakák, dühök és kétségbeesések, óránként megváltoztatott álláspontom ellenére és következtében, továbbá azzal együtt, hogy a hallgatók céljaival egyetértek, 27 év szolgálat után, mint az SZFE habilitált egyetemi tanára beadom felmondásomat. Döntésemről elsőként az osztályomat tájékoztattam, akik biztosítottak megértésükről és akikkel – ha a kultúra perc-emberkéi is úgy akarják és a pandémiás helyzet sem áll az utunkba – a szombathelyi színházban jövő tavasszal együtt dolgozunk majd felnőtt művészekként” – írta a színművész, rendező a Facebookon.

Máté Gábor már a sokadik oktató, aki otthagyja az SZFE-t az egyetemi autonómia elvesztése, illetve a kormány által kinevezett kuratórium miatt, amelynek elnöke Vidnyánszky Attila lett.

Máté Gábor Kis magyar színháztörténet címmel írta meg a felmondásról szóló bejelentését, amelynek többi része alább olvasható:

Takátsy Péter, mint Szirtes Tamás osztályának egy tagja vetette fel osztályfőnökének, hogy igazán meghívhatna engem az osztályához rendezni egy vizsgát. Ekkor, 1993-ban tettem be a lábam meghívott rendezőtanárként a Főiskolára, amelyben 1980-ban szereztem színművész diplomát. Majd a Kerényi-Huszti osztály nevében Hevér Gábor keresett meg, tartsak egy szemesztert az osztályuknak. Ezután hívott fel egy kurzus vezetésére Horvai István. Hónapok múlva egyik előadás előtt hozzám fordult: „Az lenne a legjobb megoldás, ha Kapás Dezső helyett te tanítanál velem, azért kérlek fel erre téged, mert megbízom benned, hogy teljesíteni fogod a kérésemet, nem tudom, meddig élek, több szívinfarktusom volt már, de szeretnék életem végéig tanítani, és ha megígéred, neked elhiszem, hogy így is lesz, megtartod a szavadat...” – kezet fogtunk, ezek után az a megtiszteltetés ért, hogy a következő osztályában mellette leshettem el a mesterség tanítás csínját és, ha jókedvem lenne, hozzátenném, még a bínját is. Először Huszti Péter, az akkori rektor kért fel osztály vezetésére, azzal a feltétellel, hogy jó lenne, ha Horvai is tovább dolgozna, hadd tanítson, ameddig tud, hiszen ez az élete. Még a következő osztályomat is együtt indítottuk el, egy évet végig tanított velem, a nyár elején halt meg, ahogy egy színházi emberhez illik. Én búcsúztattam a főiskola nevében. A következő osztályom állt át az első öt éves egyetemi képzésre (amely öt év értelmét a mai napig próbálom megfejteni). Ekkor már korábbi tanítványomat, Dömötör Andrást ültettem magam mellé a tanári katedrára. A soron lévő osztályt is vele vittem végig. Majd elindult ez a jelenlegi osztály Székely Kriszta társ osztályvezetői közreműködésével, amely – feltételezem – amúgy is az utolsó lett volna, de az öt éves képzésükről lemondok és három tanulságos év után – mikor már a fiúk legtöbbje a szombathelyi színházban épp a Pál utcai fiúkat próbálja – kiteszem a lábam a Színház- és Filmművészeti Egyetemről.

Okulásul leírok egy személyes történetet a „hogy’ juthattunk idáig” c. ciklusból. Kerényi Imre érettségiző bencés diákként apám ablakán dörömböl a győri színház színészházának ablakán, színházrendező szeretne lenni, mit tegyen? Kerényi Imre akkor indít osztályt, mikor leszerelek katonaként a kalocsai laktanyában hét társammal, én a vele párhuzamosan induló Simon Zsuzsa osztályába kerülök (pluszban Majort, Székelyt, Babarczyt kapom bónuszként). A 90-es évek közepén a Színházművészeti Szövetség elnökségében ülök legközelebb együtt Kerényivel, közösen indulunk követségbe az elnökség képviseletében Fekete György akkori kultusz vezér fogadására. Imre előbb érkezik, kijár valamit a Madách Színháznak, majd faképnél hagy. Megkérdezem tőle a legközelebbi elnökségi ülésen, miért nem a Szövetség ügyében járt el, amire a megbízást kaptuk. Ezt válaszolja: „Jegyezd meg, Te azért vagy itt, hogy úgy táncolj, ahogy mi fütyülünk...”Ez még a demokratikus chartás időszakára esett.

Több főiskolai felvételin ülünk együtt a későbbi időkben, akkori osztályvezetőként minden esetben kikérem a véleményét a felvételiző aspiránsok tehetsége kapcsán – úgy ítélem meg, jó szeme van a kiválasztáshoz. Utolsó éveiben eltávolodik a tanítástól, egyre inkább a politika köti le a fantáziáját. Történik, hogy egy sorba kerülünk a Nemzeti Színház Tóth Ilonka c. előadásának bemutatóján. Bal oldalamon Kerényi felesége, az ő balján a férje, jobb oldalamon Székely László díszlettervező – nem mellesleg Székely Gábor valamikori nagy előadásainak látványtervezője. (Ezt a mondatot egy hónappal ezelőtt le se írtam volna.) Én elsősorban a címszerepet alakító tanítványom, akkori nevén Kiss Andrea, ma Waskovics miatt vagyok kíváncsi az előadásra. A taps után a lépcsőn lejövet egymás mellé sodródunk, mint két színházi ember. Gondolom, mégis kéne valamit mondani és megpendítem, hogy a darabban ávós tisztet alakító Bakos Kiss Gábor, valamikori Kerényi tanítvány a musical szakon, aki egyetemi évei alatt elsősorban bonvivánnak látszott, milyen erőteljes a látott szerepben és, hogy ezzel engem jó értelemben lepett meg. Erre a miniszterelnöki megbízott a következőket mondja: „Mondd meg a Kende Péternek, hogy ez a Tóth Ilonka története, nem pedig az, ahogy Ti állítottátok be ”– célozva ezzel a Mohácsi gerjesztette kaposvári színházi botrányra –„...Kende Péter? Az életben nem találkoztam vele” – válaszolom, kutatva az emlékezetemben, tudom-e egyáltalán, hogy kiről beszél... A ruhatárnál megkönnyebbülve válunk el... Kifelé jövet megpillantom Kerényit a Nemzeti főbejáratánál ősz hajú urak gyűrűjében, valamit nagyon magyaráz, észrevesz, rám mutat és ezt kiáltja: „Itt jön az ellenség!”

Az egyetem diákjai hétfőn elbarikádozták az épületet, hogy az új vezetés ne léphessen be az intézménybe.