Közösségi gyűjtést indít Pintér Béla társulata, hogy be tudják mutatni új darabjukat

Ötmillió forintot szeretnének összegyűjteni díszletekre, jelmezekre, egyéb költségekre.

  • hvg.hu hvg.hu
Közösségi gyűjtést indít Pintér Béla társulata, hogy be tudják mutatni új darabjukat

„Vége a nyárnak, elkezdődött a várva-várt évad, ami nagy öröm, de a koronavírus-járvánnyal még mindig együtt kell élnünk és további aggodalomra ad okot a mindenkit súlyosan érintő gazdasági válság. Társulatunk tervezett költségvetése sem tekinthető teljesen megoldottnak” – mondta Pintér Béla színész-rendező, a társulata oldalára feltöltött videóban, amiben pénzt kér a nézőktől, támogatóktól arra, hogy a társulat be tudja mutatni új darabját, az Imádkozót.

Pintér elmondása szerint az új évadban ugyan jelentősen fogják tudni növelni jegybevételeiket, hiszen – egy kivételével – minden előadásukat átvitték az Újpesti Rendezvénytérbe, de még a jegybevételekből befolyó, valamint a 2022-ben indult támogatói programban összegyűjtött több mint 14 millió forint sem tudja pótolni az állami támogatások hiányát.

Ezért a nézőkhöz fordul, hiszen – mint mondta – az Imádkozó szakmai színvonalából nem tudnak drasztikusan engedni, így ötmillió forintot szeretnének összegyűjteni az előadás díszleteire, jelmezeire és egyéb költségeire.

Kádár Tamás: Nincs jó válasz

Kádár Tamás: Nincs jó válasz

Vihart kavart a Kneecap fellépése a Sziget Fesztiválon, a kormány után több mint 150 művész is azt követelte, hogy mondják le a koncertet.