Emma Watson elmondta, miért szakított a színészettel

Többéves szünet után szívesen játszana újra, de nem hajszolja a lehetőségeket.

  • hvg.hu hvg.hu
Emma Watson elmondta, miért szakított a színészettel

Emma Watson 2018 decembere óta nem játszott – ekkor fejeződött be a hat Oscar-jelölést is bezsebelő Kisasszonyok forgatása, amelyben ő volt az egyik főszereplő. Habár Watson foglalkoztatott és népszerű színésznő volt, ő maga döntött a többéves visszavonulás mellett, ennek okáról a Financial Times interjújában beszélt.

Azt mondta, nem volt túl boldog a szakmában, kissé bezárva érezte magát, és egyre inkább nehezére esett olyan projektekben részt venni, amelyekbe valójában kevés beleszólása volt. Frusztrálttá tette, hogy ezeket mégis így kellett képviselnie és „eladnia”.

A színészethez ugyanakkor visszatérne, de nem görcsöl rá, kivárja, amíg jön egy számára megfelelő lehetőség. Most más dolgokra koncentrál (például egy ginmárkára, amelyet a családjával közösen készít), szereti, amit csinál, megpróbál önazonos maradni, és többé nem szándékozik robot üzemmódba kapcsolni.

 

Még több Kultúra a Facebook-oldalunkon, kövessen minket:

Mandalórik, ragadozók, mutánsok, kalózok – több tízmilliárd dolláros iparág a cosplay, és messze még a csúcs

Mandalórik, ragadozók, mutánsok, kalózok – több tízmilliárd dolláros iparág a cosplay, és messze még a csúcs

Továbbra is tömegeket vonz Budapesten is, hogy belebújjanak kedvenc mesefigurájuk bőrébe, és egy-egy napra elszórakoztassák egymást a hasonszőrűekkel. A budapesti Comic Conon jártunk, ahol sorjáztak a lelkes kezek által készített páncélok és jelmezek, felbukkant az összes várható figura, összességében mégis a kalózok hagyták a legmélyebb nyomot. Olyan terepet jártunk be, amely minden érintett megelégedésére rohamosan fejlődik.