A sötét lelkű hiphopmogul partijain fehér volt a kötelező viselet
Zenei mogulból elítélt bűnöző lett Sean Combs, az egykori hiphopkirály, aki zűrös ügyei ellenére magabiztosan hitte, hogy érinthetetlen.
Molko egy torinói koncerten fasisztának és rasszistának nevezte az olasz miniszterelnököt.
Giorgia Meloni rágalmazásért beperelte Brian Molkót, a Placebo frontemberét – írja a BBC. Molko és a zenekara júliusban léptek fel Torinóban, a Sonic Park fesztiválon. A koncert alatt Molko fasisztának és rasszistának nevezte az olasz miniszterelnököt, továbbá javasolta, hogy Meloni "bassza meg".
A műsor után néhány nappal értesült az Ansa olasz hírügynökség arról, hogy a torinói hatóságok nyomozást indítottak rágalmazás miatt.Giorgia Meloni a szélsőjobboldali Olasz Testvériség vezetője és ő a miniszterelnöke a második világháború vége óta legjobboldalibbnak tekinthető olasz kormánynak. Nem ez az első eset, hogy Meloni rágalmazásért beperel valakit. Tavaly a Domani nevű olasz lap ellen nyújtott be keresetet, az újság ugyanis azt állította, hogy a politikus a saját pártja egyik képviselőjének intézett állami megbízást maszkok beszerzésére. Meloni tagadta a vádat és 25 ezer euróra beperelte a lapot. A per 2024 júliusában veszi majd kezdetét.
Meloni továbbá pert indított a Gomorra című filmsorozat alapjául szolgáló könyv szerzője, Roberto Saviano ellen, aki egy tévéműsorban rohadéknak nevezte. Ha a bíróság elítéli, az író akár három év börtönt is kaphat, mivel az olasz jog szerint a rágalmazás bizonyos esetei bűncselekménynek minősülnek és szabadságvesztés is kiszabható miattuk.
Zenei mogulból elítélt bűnöző lett Sean Combs, az egykori hiphopkirály, aki zűrös ügyei ellenére magabiztosan hitte, hogy érinthetetlen.
Az egészségügyi államtitkár anyja egyszer megpofozta Gyurcsányt.
Az atomerőműben súlyos a kár, de sugárveszély egyelőre nincs. Akkor minden rendben? Egyáltalán nem.
Az Oroszország-szakértő szerint a kormánymédia „teljesen nyilvánvalóan hergel és uszít”.
Eltűnésekor hawaii mintás inget viselt.
Egy sárkányszörfös jókor volt jó helyen.
Egy-egy hátúszó néha elbizonytalanítja a fürdőzőket.
Pontosan úgy működik, mint a légvédelmi rendszerek.