Abu-Dzabi érdeklődik a Magyarországról Lázárék által kiengedett, rejtélyes múltú Klimt-kép iránt
Megdöbbentő részletek derülnek ki Alfred Weidinger osztrák művészettörténésznek a kép történetét felkutató tanulmányából.
A Cobra 11 színésze, Christian Oliver és két lánya meghalt egy repülőgép-szerencsétlenségben a Karib-tenger keleti részén.
A Christian Olivert és két lányát szállító repülőgép csütörtök délután zuhant le egy aprócska sziget, a Szent Vincent és Grenadine-szigetekhez tartozó Bequia közelében – közölte a karibi ország rendőrsége. Az egymotoros repülőgépet a röviddel a felszállás után érte a baleset. A színész és gyerekei a 104 kilométerre lévő St Luciára indultak.
A balesetben a színész lányai, a 10 éves Madita Klepser és a 12 éves Annik Klepser is életüket vesztették, ahogy a pilóta is. A rendőrség szerint még nem világos, hogy mi okozta a balesetet.
Halászok, búvárok és a parti őrség egységei siettek a baleset helyszínére, de már csak a négy holttestet sikerült kiemelniük a tengerből.
A Christian Klepser néven született színész több mint 60 mozifilmben és televíziós produkcióban szerepelt. Ismertté a Cobra 11 akciósorozattal vált, amelynek két évadjában szerepelt. Kisebb szerepekben hollywoodi produkciókban is feltűnt, így például George Clooney oldalán A jó németben és Tom Cruise oldalán a Valkűrben, valamint a Speed Racer – Totál turbó című filmben.
Az 51 éves színész hétfőn egy naplementés tengerpartról posztolt képet az Instagramon, és boldog új évet kívánt követőinek „valahonnan a paradicsomból”.
(Képünkön Christian Oliver egy 2008-as filmbemutatón.)
Megdöbbentő részletek derülnek ki Alfred Weidinger osztrák művészettörténésznek a kép történetét felkutató tanulmányából.
Kényes téma lett a kormány számára, hogy mennyit költenek adófizetői pénzekből a védett személyek hivatalos külföldi útjaira.
4,6 százalékra gyorsult az infláció. Legnagyobb mértékben a háztartási energia, azon belül a vezetékes gáz drágult.
Alsó hangon hatmillió forintot viselt magán.
Új eszközöket kaphat a rendőrség a rendzavarók távoltartására.
Különösebb hírverés nélkül alakítja át drasztikusan a kártyakínálatát több magyarországi bank.
A politikus azt mondja, ők nem elemezgetni akarják a politikát, hanem értékek mentén építenének közösséget.
Az izraeli miniszterelnök Washingtonban át is adta a jelölőlevelet az amerikai elnöknek.