Kovács Bálint egyik kedvence Nádasdy Ádámtól A reggeli

A reggeli a legnagyobb különbség:
ott dől el, hányat fogunk reggelizni,
s hogy fogunk-e. Mert reggel nehezebb
a kompromisszum: céltudatosan
alkalmazkodni este még lehet,
reggel soha. Többféle müzli van,
de van szalonna is, sőt melegétel,
fényévnyi távolság van reggeli
és reggeli közt, csípős paprika,
vagy mézes-vajas kifli, ezeken
átvergődni szinte reménytelen.
És még a mennyiség meg az idő:
ülve gatyában (sőt meztelenül),
vagy cipőhúzás közben beszaladni
egy falatért és bevinni a kávét
vécébe, fürdőbe, tükör elé.
Ezeken csak a szerelem segít.

Nádasdy Ádám

Fazekas István

Vándor Éva ajánlása Kovács András Ferenctől a De profundis

Hozzád kiáltok,
hé, kölyök, magas füvek
közt rejtező, ki
fekszel messzi éjszakák
mélyén fénypárás
ég alatt… Arccal fordulsz
a semminek – már
nem lehetsz tücsökkirály,
s boldog kabóca
sem. Röpít habókos, tűnt
zene – körhintás
égbolt hercege, elránt
kamillaörvény
sodra… Vad, mentaízű
csend suhog. Szoknyák
suhanca, elkeringsz majd
kitárt karokkal,
s nem tudod – hány csillagot
ráz a szemedben
a szél. Szavad sincs szépség
tériszonyára –
amit magadra mértél,
meg sem értheted.
Csak egy körhinta lánca
sirat el, Tejút
tündöklő csördülése –
nyelved hegyén egy
hang homályos harmatát
hordod, ha széna
szőke illatával ég
forog, míg fekszel
magas füvek közt, mondd, ki vagy,
kihez kiáltok, rejtező?

Kovács András Ferenc

Facebook / Tompa Miklós Társulat – Marosvásárhelyi Nemzeti Színház

Balla István Eörsi Istvántól a Bugyi a szélbent ajánlja

Bugyi leng a szélben,
szárító kötélen,
duzzadozik, alakul,
ahogy a szél belefúj.

Aki odabámul,
őszintén elámul,
minő ritka alkalom,
forma van, nincs tartalom.

Eörsi István

Wikipedia

Nemes Nikolett egyik kedvence Pilinszky Jánostól az Infinitívusz

Még ki lehet nyitni.
És be lehet zárni.
Még föl lehet kötni.
És le lehet vágni.
Még meg lehet szülni.
És el lehet ásni.

Pilinszky János

Wikipédia / Eifert János / CC BY-SA 4.0

És végül Csatlós Hanna Szabó T. Annától a Karácsony hava című verset ajánlja:

Ezerkilencszáznyolcvanhat, Kolozsvár.
Csikorgó télben lefele botorkál
a fűtetlen, a sötét lépcsőházban
hetvennyolc éves nagyanyám.
Tél tél után telt velem hóban-lázban:
ő ezt az elszántságot hagyta rám.
Négy emelet, a nehéz elemlámpa
húzza a karját, „elvették a villanyt”,
de ő felkészült erre is, csak lépked
a jeges utcán, hátra sose pillant,
hótorlaszok közt szólítja parancsa,
amit nem lehet nem hallania.
Ismeri célját: megint hazatart,
nem eshet el, mert védi új bakancsa,
külföldről küldte emigrált fia,
jó vastag bőr és recés gumitalp.
Ez adja vissza méltóságát végre,
a biztos léptek szilaj örömét,
és nem gondol a végső vereségre,
hogy be ne nyelje végleg a sötét,
megy nagymama a nagy nehéz bakancsban,
és nem fog rajta sem félsz, sem idő,
ez segít élni, túlélni, bokáját
ez fogja, ez a tavalyi karácsonyt
idéző, becses, beszerezhetetlen,
okos ajándék: a téli cipő.
A rendszer foglya így jár szabadon,
határok közé beszorított sorsát
így tágítja ki félvárosnyira,
mert tudja, hogy túl a határokon
rá gondol most is, rá vár a fia.
Egy üveg mézet végig így cipelhet,
így vihet át az éhes unokáknak
ünnep előtt a jeges utakon,
így menetel át, háborúk neveltje,
a hallgatásba fulladt városon.
Megy nagymama, átvág a hóesésen,
amíg talál egy kínlódó trolit,
masírozik a katonabakancsban,
mert ki menni tud, az gondoskodik.
Az elsötétült házsorok között
a nagy hidegben végül hazaért,
egy élethossznyi házasság után
rohant férjéhez, mélyen tudta, mért.
Én azóta is ott megyek vele,
a vacsorához leülök velük,
és hallgatom halk, féltő szavait:
sejthette már: ez utolsó telük.
Megy nagymama, a nemsokára özvegy,
megy-megy a hóban, és Párizsra gondol,
tél van ott is, de minden csupa fény,
csupa reményből van és izgalomból,
csupa ünnepből egész Európa,
csak ez a kelet sáros és sötét –
és nem jutott el fényes városokba,
szűk térben élte egész életét,
de pár év múlva a halálos ágyán
még mindig három nyelven olvasott,
és most is átnéz álmaimban hozzám,
és mézet hoz, hogy lássa: jól vagyok.

Szabó T. Anna

Stiller Ákos