Minden bizonnyal ma is büszke lenne művére Izrael Poznanski, aki a XIX. század utolsó negyedében Lódzban létrehozta az akkor a cári Oroszországhoz tartozó térség legnagyobb textilipari központját. Negyed évszázad alatt számos üzem, raktár és lakóház épült a városközpontban és a gyárközpont mellett felhúzták a család fényes palotáját is. Az egykori gyárközpont ma minden igényt kielégítő népszerű üzlet- és szórakoztató-központként működik, több mint 300 üzlet és étterem várja a vendégeket és a 13 nagyobb épület közül kiemelkedik a fonóüzem ötszintes épülete.

A manapság Manufakturaként ismert központ átalakulása ugyanakkor egyáltalán nem volt egyszerű és problémamentes. A második világháborúban megrongálódott az épületek nagy része, ami pedig még működőképes volt, azt a világégés után államosították. Az igazi romlást azonban a rendszerváltozás első évei hozták: az épületek romossá váltak és akadtak, akik a téglaépületek lebontását javasolták.

Szerencsére ez nem történt meg, az ezredforduló után elkezdték a felújítást és a részben még ma is tartó munkálatok során egyebek mellett közel 50 ezer négyzetméternyi téglahomlokzatot újítottak meg, s miközben megőrizték a házak „loft” jellegét, modernizálták is az épületegyüttes belső tereit.  A több mint 200 millió eurós felújítás léptékét mutatja, hogy ennél jelentősebb renovációs programot csak Varsóban végeztek, ahol az 1950-es években a második világháborúban rommá lőtt óvárost állították helyre.  

A Manufaktura egyik épülete

Wikimedia Commons / Michał Węzowski

Posztindusztriális példakép

A Manufaktura – amely példaként szolgál arra, miként lehet megmenteni a korábbi századok ipari épületeit – otthont ad az egykori üzemet és a tulajdonosokat bemutató múzeumnak is: a tárlat egyik dísze a még mindig működő, több mint százéves szövőgép. A Vienna House by Wyndham szállodalánchoz tartozó szállodában is megőrizték Lódz indusztriális hagyományait, ám a régi formákat bátran vegyítették a modern formákkal.

Míg a magyar turisták a lengyel városok közül elsősorban Krakkót, Wroclawot és Varsót ismerik, a posztindusztriális hangulatban megújuló és a fővárostól vonattal másfél órára lévő Lódz másik ékköve az EC1 nevű hőerőműből kialakított kulturális központ. Itt egyebek mellett a lengyel képregények történetét bemutató kiállítás tekinthető meg, de itt működik a Nemzeti Filmművészeti Központ is, ahol a lengyel mozi 120 éves történetét mesélik el, és egyben interaktív módon bemutatják a filmkészítés modern eljárásait. Aki még emlékszik a Lolka és Bolka rajzfilmekre, az örömmel fedezi fel a mesék főszereplőit ábrázoló képeket, de az is kiderül, hogy a világhírű amerikai kozmetikai cég alapítója, az amerikai színészek kedvenc „sminkese” Max Factor is Lengyelországból indult világhódító útjára: a cég az USA-ban 1904-ben kivándorolt Maksymilian Faktorowicz „áramvonalasított” nevét örökítette meg.

Nem véletlenül nyílt meg éppen Lódzban a mozitörténeti központ: a második világháború után ez a város vált a lengyel filmgyártás központjává s ezt az UNESCO is elismerte: Lódz a „Film városaként” 2017-ben került a Kreatív Városok Hálózatába.

Max Factor munkában

Német András

Ahogy a Manufaktura azt mutatja meg, miként lehet korszerűsítve megőrizni az ipari hagyományokat, a harmadik legnagyobb, 800 ezer lakosú lengyel városban működő állatkert arra tesz kísérletet, hogy úgy mutassa meg a látogatóknak a távoli földrészek állatait, hogy közben hozzájáruljon a veszélyeztetett fajok védelméhez, a vadon élő állatok genetikai állományának megőrzéséhez és a biodiverzitás fenntartásához. A legmodernebb európai állatkertként számontartott állatkert – amellett, hogy a természeteshez közeli életteret nyújt az állatoknak – így részt vett például a przewalski vadlófajta vagy az európai kőszáli kecske állomány megmentésében és „visszavadításában”: a természetbe az állatkertekben őrzött és szaporított példányok kerültek vissza és népesítik be újra korábbi lakóhelyeiket. 

A lódzi állatkertben

Wikimedia Commons / Kapitel

„Lódz városát sokáig – teljes joggal – elsősorban textilipari központként ismerték az emberek. Az ipari korszakból már csak a megújult, irodaként, üzletként, kulturális központként vagy étteremként működő épületek maradtak és ezek új energiát adnak a városnak.  Lódz él, az emberek barátságosak és a város kiemelkedően jó árszínvonalon nyújtja szolgáltatásait. S ha fejlődő turisztikai célpontként emlegetjük Lengyelország egészét, akkor Lódz az elsőszámú célpont. A legegyszerűbb és a legkifizetődőbb valószínűleg az lett volna, ha mindent lebontunk, de mi meg akartuk őrizni a helyi hagyományokat, még akkor is, ha az eredeti épületeket gyorsan húzták fel, és jó részük nem jó minőségben épült, így költséges volt a renoválás” – mondta a HVG-nek Szymon Wisniewski lódzi idegenforgalmi szakember. Hozzátette, a rendszerváltozás időszakában még mintegy 300 gyárépület állt a városban. „Természetesen néhány épületet le kellett bontani, a megmaradtaknak mintegy 80 százalékát renováltuk, a többi még befektetőkre vár. De már a Manufaktura területén el lehet tölteni egy teljes hétvégét” – magyarázta.

Varsói metamorfózis

Varsóra a legjobb kilátás a Kultúra és Tudomány Palotájából nyílik, mert onnan nem látszik maga a palota – szól a „létező szocializmus” korában született mondás, amelyből az is kiderül, hogy a fővárosiak nem igazán szerették a szovjet „gyarmatosítás” jelképének tartott, 237 méteres felhőkarcolót. A moszkvai „hét nővérre” – egyebek mellet az Ukrajna szállodára, a Lomonoszov Egyetem és a külügyminisztérium épületére – hasonlító Sztálin-barokk épület mára elvesztette ideológiai töltetét és belesimult a hétköznapokba.

A varsói Tudomány és Kultúra Háza

AFP / NurPhoto / Jakub Porzycki

Sőt egyfajta élő múzeummá vált: a kommunista múlt iránt érdeklődő turistákat a szocialista idők kisbuszaiban szállító Idegenforgalmi cégek kötelező állomása az egykor Joszip Sztálin nevét viselő palota, s az 1955-ben átadott épület hatalmas termeit lassan benépesítették a különféle szolgáltatásokat nyújtó cégek. A palota környékén közben új, magasépületekből álló városközpont született, a felhőkarcolót pedig részben modernizálták és renoválták. Az ezredfordulón négy, egyenként 6,3 méter átmérőjű, 450 kilogramm súlyú órát szereltek fel, a számlapokra pedig Varsó jelképe, egy pajzsot és kardot tartó sellő került. A 110 ezer négyzetméteres belső alapterület egy részét egy hatalmas mozi, illetve két múzeum foglalja el, a 114 méter magasan lévő kilátóteraszra pedig expressz-liftek viszik fel a látogatókat.