Kolodko új miniszobrán II. Erzsébet királynő és a Beatles is megjelenik
A Millenáris Parkban, egy kis tóban jelent meg a népszerű gerillaművész új miniszobra.
hvg.hu
Az integető II. Erzsébet, Nagy-Britannia előző uralkodója áll egy tengeralattjáró tetején Kolodko Mihály új miniszobrán, amely a Millenáris Park egy kis tavában tűnt fel.
Bár a tengeralattjáró éppenséggel nincs sárgára festve, erősen valószínűsíthető, hogy a Beatles együttes, azaz Nagy-Britannia másik leghíresebb ikonjának Yellow Submarine, azaz Sárga tengeralattjáró című számát idézi meg a szobor.
A Fidelio azt is megírta, pontosan hol található a szobor: a Millenáris Park B épülete mellett.
A portál arra is emlékeztet: a királynő nem sokkal a dal keletkezése előtt, 1965-ben a Brit Birodalom Érdemrendjével tüntette ki a zenészeket, ami hatalmas felzúdulást keltett.
Évtizedek után kapta vissza árterét a Duna Románia egyik félreeső sarkában. A 400 hektárnyi nádas ugyanakkor önmagában elenyésző ahhoz a hatalmas területhez képest, amit a fejlődés nevében elraboltunk a folyamtól, mégis kijelöli az utat, amerre menni kellene. Kajakozzon velünk a vízitökös csatornán, mutatjuk az eredményt!