A családi kör az utóbbi években igencsak leszűkült, de nem is várom el, hogy ők ápoljanak. Sajnos többször megtapasztaltam, milyen ez, és a kiszolgáltatottság gondolata félelemmel tölt el”
– erről beszélt Szacsvay László a Blikknek. A 77 éves színművész nemrég szerepelt egy reklámfilmben, amelyben az idősgondozásról beszélt, hangsúlyozva az emberi méltóság fontosságát, és azt, hogy a szakszerű segítség kérése idős korban talán jobb megoldás, mint a családtagok állandó bevonása.
A lapnak azt is elmondta, hogy neki szerencsére egyelőre nincs szüksége idősgondozóra, ám habozás nélkül élne a lehetőséggel, ha úgy hozná az élet. A témában személyes érintettsége is van, hiszen korábban hosszan ápolta nagybeteg feleségét, Csicsay Claudia fotóst, aki 2023-ban halt meg 68 éves korában.
Szacsvay maga tavaly megküzdött a prosztatarákkal, idén sérv miatt műtötték meg, majd övsömör is kínozta. Nemrég megjelent, Féltem, amíg éltem című könyve kapcsán úgy fogalmazott: „Olyan sok mindentől féltem már életemben, hogy talán nem is mindre emlékszem. 1947-es születésű vagyok, az első félelem mindjárt 56-ban ért. Sokat legyőztem a félelmeimből, például amikor megküzdöttem a rákkal, de van, amit sosem sikerült.”