Ukrán nyelvre is lefordítják a friss irodalmi Nobel-díjas Krasznahorkai László egyik regényét, Az ellenállás melankóliáját – derül ki az ukrán nagykövetség közösségi oldaláról.
A posztban azt írják, hogy a könyv a Komora Kiadónál jelenik meg, fordítója Olekszandr Veselényi, és idézik az ő gondolatait is a mű kapcsán.
Veselényi, aki a szerző egyetlen ukrán fordítója, úgy fogalmazott: „Kivételes boldogság, hogy Krasznahorkait eredetiben olvashatom. Ezt mondják ma honfitársai, akiknek még nagy nemzetközi népszerűségük előtt sikerült megízlelniük ezeknek a műveknek a hangzását – és nincs belőlük annyi, mint gondolnánk. Ez végül is hatalmas kihívást jelent minden fordító számára – mivel a magyarnak nincsenek rokon nyelvei, és Krasznahorkai hosszabb-rövidebb szövegeinek ritmusát, dallamát és szuggesztív varázsát mindig ijesztő feladat átadni. Az első, 2017-es próbálkozásaim megmutatták, hogy ez egy nagyon energiaigényes, de fantasztikusan lenyűgöző folyamat, amikor minden mondatot (ahogy már tudjuk, gyakran nagyon hosszú) többször is előre-hátra kell lapozni a nyelven, és hangosan kell olvasni, belégzésekkel »Krasznahorkai László szellemében«, amelyeken keresztül ennek a csodálatos nyelvnek és kifejezőeszközeinek teljes ereje átragyog.”
Hozzátette: nagyon szeretné, ha a most tapasztalható lelkesedést, amivel „most több száz, ha nem több ezer ukrán készül az első ismerkedésre a Nobel-díjas munkásságával, ne rombolnák le a művei olvasásának nehézségeiről és néha elviselhetetlenségéről szóló rémtörténetek”.
A fordítást december elején adják ki, éppen abban az időszakban, amikor a regény eseményei játszódnak,
a sötétség és a hideg közepette, amelyhez az ukránok már négy éve hozzászoktak. Paradox módon, ebben a – fizikailag is kézzelfogható – sötétség birodalmában egy alig eleven, de mégis jelen lévő emberi villanást fedezhetünk fel egy olyan írótól, aki most nagyon jól megragadja a mi, ukrán fájdalmunkat az önmagunkért és identitásunkért vívott egzisztenciális harcban (lásd az Angyal szállt el felettünk című elbeszélését, amelyet szinte minden kritikus emleget). Külön hangsúlyozni kell, hogy ez a történet milyen pontosan ragadja meg a terror és a megszállás borzalmait, valamint a kis, elkeseredett, fasiszta diktátorok erői általi „felszabadítás” veszélyes következményeit
– írja.
Veselényi szerint a szerző „alakja, kora és az igazság keresése a teljes hitetlenség közepette egy olyan emberben, aki képes csak vadállat és pusztító lenni, ebben az esetben nem kevésbé fontos, mint amit és ahogyan ír – így válik világosabbá, hogyan képes egy egyszerű halandó a saját és a körülötte élők életének tapasztalatait ilyen monumentális, lüktető és veszélyesen szép verbális, zenei és filmes képek rögévé olvasztani. És ezt ügyesen és teljesen őszintén, sőt a legfinomabb iróniával vagy találó groteszkkel – több mint négy évtizeden át”.
Emellett örül annak, „hogy a Nobel Bizottság nem várt még tovább, hogy felismerje – Magyarország, Európa, a világ számára nagy kiváltság, hogy ilyen alakok járnak az élők között, és még nagyobb kincs az emberiség számára –, hogy megőrizzük és sokszorozzuk munkásságuk hatókörét.”
