Az előző kormány tönkretette, helyrehoznák az elsőfilmeseket támogató Inkubátor Programot

Az új pályázaton azok is részt vehetnek, akik korábban hiába nyertek, Káel Csaba rendszerében mégsem készíthették el a filmjüket. A Fidesz-kormány 2023-ban, utólagos hatállyal lehetetlenítette el a programot.

  • HVG

Kiírta a Nemzeti Filmintézet az Inkubátor Program gyártási pályázatát. A kiírás újdonsága az, hogy idén a tavalyi Inkubátor Pitch Fórum nyertesein kívül azok a pályakezdő filmesek is pályázhatnak, akik a korábbi években nyertek a Pitch Fórumon, de végül nem nyújthattak be pályázatot gyártási támogatásra.

A Nemzeti Filmintézet (NFI) 2015-ben indított Inkubátor Programja keretében pályakezdő elsőfilmesek kapnak lehetőséget egy egész estés alkotás, játékfilm, dokumentumfilm vagy rövid animáció elkészítésére. A szakmai előzsűri által kiválasztott döntősök évről évre az Inkubátor Pitch Fórumon mutatják be filmterveiket, ahol a zsűri és a filmesekből álló közönség szavazza meg a továbbjutó öt nyertest. Ők kaphatnak végül gyártási támogatást, a sikeres pályázatot követően. A fiatal tehetségek támogatását célzó programban olyan nagy sikerek születtek a közelmúltban, mint a Mommy Blue, az Apám lánya, a Lefkovicsék gyászolnak, a Cicaverzum (nyitóképünkön), a Zanox vagy a Magasságok és mélységek.

Ahogy azonban arról beszámoltunk, a Fidesz nem tűrte, hogy erről a pályázatról nem a kormánypárt köreibe tartozó és átláthatatlanul, ismeretlen szempontrendszer alapján az NFI-be ültetett káderek döntenek, hanem valódi filmes szakemberek. Ezért 2023-ban utólagos hatállyal ellehetetlenítették a programot: indoklás nélkül közölték, hogy a korábban nyertes filmek mégsem készülhetnek el. Attól fogva a Fidesz-kormány körei kontrollálták ezt a pályázati lehetőséget is, és a pályázati győzelem már nem jelentette azt, hogy a film valóban el is készülhet.

https://hvg.hu/elet/20230307_inkubator_program_elutasitas_nemzeti_filmintezet_palyazat

Az Inkubátor Program a nyertes filmtervek gyártására pályázati úton a játékfilmeknél 135 millió, a dokumentumfilmeknél 40 millió forintig nyújt támogatást. Rövid szerzői animációs film elkészítésére maximum 20 millió forint támogatást nyújt a filmalkotás hosszától és az alkalmazott animációs technikától függően.

A programjának célja a magyar film új hangjainak, friss tehetségeinek és időszerű témák feldolgozásának támogatása. A program alapelve, hogy az NFI a mozifilmekhez képest jóval kisebb költségvetést biztosít a nyertes produkcióknak, így az alkotói kreativitásnak különösen hangsúlyos szerepe van – írja a programról a szervezet.

Fotó: Fórum Hungary

Hozzászólások