szerző:
life-style.hu

Tracey Horn bársonyos dalszőnyegei tehát visszatérnek, Benn Wattal együtt, pedig tíz éve nem csináltak már együtt...

Everything But The Girl, nagyon régről

Tracey Horn bársonyos dalszőnyegei tehát visszatérnek, Benn Wattal együtt, pedig tíz éve nem csináltak már együtt semmit. Igaz, egy ideje pedzegetik, hogy ez nem marad sokáig így, aminek örülhetünk is: ha csak egy feleannyira jó dalt összeraknak, mint amilyen a Missing volt, már azzal elégedettek lehetünk.

Egyelőre azonban még nincsen szó konkrét tervekről, viszont már újra próbálgatják egymást, mint zenészek - hiszen mint házaspár már régóta együtt vannak -, mégpedig a The XX kérésére.

©

Az elsöprően népszerű brit indie-pop formáció ugyanis tavaly nyáron betervezett egy olyan válogatást, amin számaikat mások adják elő, de ennek máig nem lett eredménye - Tracey és Ben azonban mégiscsak előrukkolt egy saját coverrel, a Night Time című slágerből. A végeredmény a Pitchfork oldalán meghallgatható - mi nem tudjuk letagadni, hogy ez bizony tetszik.

Hivatalosan november elsején vásárolhatjuk meg a Night Time EP-t digitálisan vagy vinylen.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.
Az állítólagos zsaroló tagadja, hogy ő lenne az MSZP-s politikusok zsarolója

Az állítólagos zsaroló tagadja, hogy ő lenne az MSZP-s politikusok zsarolója

Boris Johnson az Igazából szerelemmel sokkolja a brit választókat

Boris Johnson az Igazából szerelemmel sokkolja a brit választókat

A pórázánál fogva az utcán vonszoltak egy kutyát Vácon

A pórázánál fogva az utcán vonszoltak egy kutyát Vácon

Kína hadat üzent az amerikai technológiáknak, mindent tilos használni

Kína hadat üzent az amerikai technológiáknak, mindent tilos használni

Putyin szerint politikai megfontolásból tiltották el Oroszországot több világversenyről

Putyin szerint politikai megfontolásból tiltották el Oroszországot több világversenyről

A sarkköri kutatóknak összemegy az agyuk

A sarkköri kutatóknak összemegy az agyuk