szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

Demi Moore csütörtökön hivatalosan is bejelentette, hogy elválik Ashton Kutchnertől. A pletykalapok ezt Kutcher állítólagos félrelépése után már nagyon valószínűnek tartották.

"Nagyon szomorúan és nehéz szívvel úgy döntöttem, hogy véget vetek az Ashtonnal megkötött, hat éve tartó házasságomnak" - hangzott a 49 éves színésznő által kiadott közlemény.

"Nőként, anyaként és feleségként bizonyos értékeket és fogadalmakat szentnek tartok, és úgy döntöttem, hogy ebben a szellemben kívánom folytatni az életemet. A mostani időszak próbára tesz engem és a családomat, ezért ugyanolyan együttérzést és diszkréciót kérek, amely mindenkinek kijár, aki hasonló helyzetbe került" - fogalmazott Demi Moore.

"Örökké nagy becsben fogom tartani azt az időt, amit Demivel töltöttem el. A házasság a világ egyik legnehezebb dolga, amely sajnos néha kudarcot vall" - írta csütörtökön a Twitteres mikroblogjában a 33 éves Ashton Kutchner, a Két pasi meg egy kicsi tévésorozat sztárja.

Ősszel Kutcher állítólagos félrelépésével voltak tele a bulvárlapok, a férfi állítólag hatodik házassági évfordulójuk ünneplése helyett bulizni ment, majd az ágyban kötött ki egy 23 éves texasi lánnyal.

Moore és Kutcher 2003-ban kezdett el találkozgatni és 2005-ben házasodott össze. A pár a nemzetközi szexrabszolgaság elleni küzdelem támogatására létrehozta a Demi & Ashton alapítványt.

Kutchnernek ez volt az első házassága, Moore-nak pedig a harmadik: korábban Freddy Moore rock-zenész, majd Bruce Willis akcióhős felesége volt.

Ezekkel a számokkal lehetett tarolni a hatos lottón

Ezekkel a számokkal lehetett tarolni a hatos lottón

Több mint 500 kisállat pusztult el, miután kigyulladt egy dallasi bevásárlóközpont

Több mint 500 kisállat pusztult el, miután kigyulladt egy dallasi bevásárlóközpont

Magyar Péter: Ha a miniszterelnök minden családtagja százmilliárdossá válik, az államfőnek meg kell szólalnia

Magyar Péter: Ha a miniszterelnök minden családtagja százmilliárdossá válik, az államfőnek meg kell szólalnia

Meghalt a világ legidősebb embere, 116 éves volt

Meghalt a világ legidősebb embere, 116 éves volt