szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

Nem szakadtak el a térdszalagjai Didier Drogbának, a Chelsea elefántcsontparti labdarúgójának, aki szerda este, a CFR Cluj elleni Bajnokok Ligája-mérkőzésen sérült meg.

A londoni klubnál bíznak abban, hogy kiválásával nem hónapokig, csupán hetekig kell számolni, már csak azért is, mert nincs szükség műtétre.

A gólerős támadó az idény elején térproblémával küzdött, majd felépülése után szeptember 13-án térhetett vissza a pályára. A szerdai BL-találkozón azonban ismét megsérült, az 58. percben hordágyon vitték le, s elsőre úgy tűnt, akár több hónapot is kénytelen lesz kihagyni.

A mérkőzés gólnélküli döntetlennel ért véget.

VELETEK VAGYUNK – OLVASÓKKAL, ÚJSÁGÍRÓKKAL!

A hatalomtól független szerkesztőségek száma folyamatosan csökken, a még létezők pedig napról napra erősödő ellenszélben próbálnak talpon maradni. A HVG-ben kitartunk, nem engedünk a nyomásnak, és minden nap elhozzuk a hazai és nemzetközi híreket.

Ezért kérünk titeket, olvasóinkat, hogy tartsatok ki mellettünk, támogassatok bennünket, csatlakozzatok pártolói tagságunkhoz, illetve újítsátok meg azt!

Mi pedig azt ígérjük, hogy továbbra is minden körülmények között a tőlünk telhető legtöbbet nyújtjuk a számotokra!
MTI Sport

Pászkány szerint továbbjuthat a Kolozsvár

Tovább folytatja jó szereplését a labdarúgó Bajnokok Ligájában a CFR Cluj: az erdélyi együttes szerda este a csoportkör második fordulójában gól nélküli döntetlent ért el a vendég Chelsea ellen. Kolozsvár még órákkal a mérkőzés után is dudaszótól volt hangos, a szurkolók ugyanis a belvárosban folytatták az ünneplést.

MTI Sport

Forrósodik a helyzet Lengyelországban

Miroslaw Drzewiecki lengyel sportminiszter a helyi parlament sportbizottsága előtt is megerősítette azt az álláspontját, hogy a labdarúgás megtisztításához elengedhetetlen a szövetség (PZPN) radikális átalakítása.

MTI Sport

Az oroszok tagadják, hogy csaltak volna

A szentpétervári Zenit labdarúgócsapata elhatárolódik azoktól a hírektől, melyek szerint bundamérkőzés volt a május 12-én rendezett Bayern München elleni UEFA Kupa-visszavágó.

A Kulka név nem csak a színpadon, az orvostudományban is feledhetetlen

A Kulka név nem csak a színpadon, az orvostudományban is feledhetetlen

Trump tett egy emberi gesztust Joe Biden felé

Trump tett egy emberi gesztust Joe Biden felé

„Hatalmas felkiáltójelet” lát a vasárnapi járványadatokban a víruskutató

„Hatalmas felkiáltójelet” lát a vasárnapi járványadatokban a víruskutató