szerző:
MTI

Frank Rijkaard az egyik jelölt a CSZKA Moszkva labdarúgócsapatának vezetőedzői posztjára.

Az orosz sajtó erre vonatkozó értesüléseit a klub megerősítette. A jelenlegi tréner, Valerij Gazzajev - amint azt már júliusban jelezte - az év végén távozik posztjáról, a helyére kerülhetne a holland edző, aki öt év után júniusban vált meg az FC Barcelonától.
   
Gazzajev 2003-ban, 2005-ben és 2006-ban bajnokságot, 2002-ben, 2005-ben, 2006-ban és idén Orosz Kupát, 2005-ben pedig UEFA Kupát nyert a csapattal.
   
Rijkaard 2005-ben és 2006-ban bajnok volt az FC Barcelonával, utóbbi évben Bajnokok Ligáját is nyert vele. Az orosz média értesülése szerint Dunga, a brazil válogatott szövetségi kapitánya is jelölt a posztra.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.
17 százalék fölött a részvétel

17 százalék fölött a részvétel

50 ember ragadt Frankfurtban a Wizz Air hibájából

50 ember ragadt Frankfurtban a Wizz Air hibájából

Verhofstadt: Vége az EU-nak, ha nem lépnek fel Orbánnal szemben

Verhofstadt: Vége az EU-nak, ha nem lépnek fel Orbánnal szemben

Patkányt fotóztak az egyik szavazókörben

Patkányt fotóztak az egyik szavazókörben

Merre fordult az EU? – Európai eredményváró percről percre

Merre fordult az EU? – Európai eredményváró percről percre

Letartóztatták Stan Lee egykori menedzserét, mert sorozatosan meglopta az idős képregényírót

Letartóztatták Stan Lee egykori menedzserét, mert sorozatosan meglopta az idős képregényírót