szerző:
MTI

Az Aranycsapat legendás kapusának, Grosics Gyulának a nevét viseli a jövőben az újbudai sportiskola - közölte Kupper András, a XI. kerületi Fidesz frakcióvezetője pénteken.


Jankó István kerületi Fidesz-elnök javaslatát a helyi képviselő-testület egyhangúlag, 32 igen szavazattal támogatta. Az indoklás szerint Grosics Gyula olyan példaképe lehet a diákoknak, aki életével, sportolói akaratával megmutatta, hogy nehéz körülmények között is lehet sikeres valaki.

A névváltoztatás hivatalosan a kerület napjától, november 11-től érvényes. A 86-szoros magyar válogatott labdarúgó, a 82 éves Grosics Gyula jelenleg Újbudán lakik és a XI. kerület díszpolgára. A Sportmúzeum világhálós oldalán írt méltatás szerint a dorogi származású "fekete párduc" a magyar labdarúgás legnagyobb kapusainak egyike. (A Wikipédia internetes lexikon szerint becenevét annak köszönheti, hogy állítólag ő volt az első kapus, aki fekete mezt vett fel.)

Csaknem két évtizedes élvonalbeli pályafutása során nemcsak a világklasszisokra jellemző képességeit mutatta be, hanem "újdonsággal" is szolgált: játékában csapata szinte egész térfelét működési területének tekintette.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények! Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.
Nagyon fontos csatát nyert meg a TikTok

Nagyon fontos csatát nyert meg a TikTok

Az utcán vert meg egy férfit a húsvéti nyúl Floridában

Az utcán vert meg egy férfit a húsvéti nyúl Floridában

Moziba készül, de addig sem akar belefutni a spoilerekbe? Mutatunk néhány trükköt

Moziba készül, de addig sem akar belefutni a spoilerekbe? Mutatunk néhány trükköt

Az idő pénz: de hol a csomagom?

Az idő pénz: de hol a csomagom?

Családapák álma lehet ez a 290 lóerős új Skoda Octavia RS kombi

Családapák álma lehet ez a 290 lóerős új Skoda Octavia RS kombi

100 forint osztalékot fizet részvényenként a Richter

100 forint osztalékot fizet részvényenként a Richter