Fiataljaink végig fölényben játszottak és már a félidőben háromgólos vezetést szereztek. Külön öröm, hogy Bajner Bálint, a csapat csatára klasszikus mesterhármast rámolt az ellenfél kapujába. Wilco van Buuren, a csapat trénere elégedett volt, de így is fedezett fel hibákat a játékban.
"Természetesen nagyon jól mutat a hat-nullás eredmény, ezzel elégedettek is lehetünk, ahogyan a játékosok teljesítményével is - nyilatkozta a mérkőzés után van Buuren a Magyar Labdarúgó Szövetség honlapján. - Ám látni kell azt is, hogy lényegesen több helyzetet alakítottunk ki, mint amennyivel végül élni tudtunk, és sok fejlődnivalónk van még a játék terén is. A nemrégen megkezdett munkánk eredménye többször visszaköszönt a kilencven perc során, azonban a második félidei teljesítményünk alapján azt mondom: javítanivaló is akad még bőven."
A hétfői játéknap másik márkőzésén Skócia 1-1-es döntetlent játszott Azerbajdzsán csapatával. A magyar csapat szerdán az azeriekkel játszik 17.30-kor.
|
MAGYARORSZÁG - SAN MARINO 6-0 (3-0) MAGYARORSZÁG: Gulácsi Péter - Fazakas Géza, Simon Ádám, Vattai Balázs (Máté János 79.), Tóvizi Tamás - Takács Péter, Iszlai Bence - Gosztonyi András (Hajdu Zsolt 86.), Tamási Zsolt, Varga Roland (Frank Richárd 58.) - Bajner Bálint Gólszerzők: Della (12.-öngól), Tamási (28.), Takács (35.), Bajner (75., 86., 87.)
A további műsor: 10. 22., szerda Skócia - San Marino, Tiszaújváros, 14. 30 Azerbajdzsán - Magyarország, Nyíregyháza, 17. 30 10. 25., szombat Magyarország - Skócia, Nyíregyháza, 14. 30 San Marino - Azerbajdzsán, Tiszaújváros, 14. 30 |