szerző:
MTI

Az argentin labdarúgó-szövetség egyik elöljárója szerint Carlos Bianchi az esélyese a válogatott szövetségi kapitányi posztjának.


Az eddigi szakvezető Alfio Basile a Chilében elszenvedett 1-0-s vereséget követően múlt pénteken mondott le. A szakember az utóbbi időben rengeteg kritikát kapott, mivel sztárokkal teletűzdelt csapatával csak botladozott a 2010-es világbajnoki selejtező sorozatban, igaz, tíz forduló után így is a harmadik, továbbjutást érő helyen áll.

"Bianchi a legjobb jelölt, ő olyan edző, aki győzni szokott csapataival" - mondta Juan Carlos Crespi, a nemzeti együttes ügyeiben illetékes szövetségi bizottság tagja. Bianchi a Velez Sarsfielddel és a Boca Junorsszal is kimagasló sikereket ért el, bajnoki címek, illetve Libertadores és Interkontinentális Kupa-sikerek jelzik közreműködése hatékonyságát.  

A szövetségi kapitányi posztért Diego Maradona, az 1986-ban világbajnok, 1990-ben vb-ezüstérmes válogatott vezéregyénisége, minden idők egyik legjobb futballistája is bejelentkezett - őt utóbb volt játékostársa, Jorge Valdano tapasztalathiányra hivatkozva nem ajánlotta -, és a jelöltek között van az olimpiai csapat trénereként Pekingben aranyérmes Sergio Batista is, akit szintén esélyesnek tartanak. 

Mellettük Miguel Angel Russót, a bajnokságban éllovas San Lorenzo trénerét és Diego Simeonét, a River Plate edzőjét említik még lehetséges befutóként. A leendő kapitányt várhatóan hétfőn nevezik ki.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények! Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.
Münchenben javítana Fucsovics

Münchenben javítana Fucsovics

Ettől felgyorsulnak a laptopok: 5 GHz-en is elzakatol az Intel új processzora

Ettől felgyorsulnak a laptopok: 5 GHz-en is elzakatol az Intel új processzora

Visszatér a rádiózáshoz Juhász Péter, az Együtt volt társelnöke

Visszatér a rádiózáshoz Juhász Péter, az Együtt volt társelnöke

Megint baja van az EU-nak azzal, ahogy a kormány az államadósságot számolja

Megint baja van az EU-nak azzal, ahogy a kormány az államadósságot számolja

Elhunyt János korábbi luxemburgi nagyherceg

Elhunyt János korábbi luxemburgi nagyherceg

Nincs már magyar krumpli a boltokban

Nincs már magyar krumpli a boltokban