szerző:
hvg.hu

Fabio Cannavaro nem számított lelkes fogadtatásra Torinóban és nem is kellett csalódnia. A Bajnokok Ligája harmadik körében a szurkolók kilenven percen át folyamatosan kifütyülték, ráadásul csapata is vereséget szenvedett.


Lendületesebben játszott a Juventus
© AP
A találkozó ötödik percében az elnyűhetetlen Alessandro Del Piero mattolta húsz méterről Iker Casillast, a Real Madrid kapusát, ezzel megszerezte a vezetést a sérülésektől megtizedelt Juventusnak. A kissé indiszponáltan játszó vendégek a második félidő elején újabb gólt kaptak a brazil Amauri – és a szerencsétlenül beleérő Gabriel Heinze – révén.

Bár a Madrid állt már fel kétgólos hátrányból, ezzel mégis eldőlt a meccs, lévén Bernd Schuster tanítványain nem lehetett érezni, hogy innen fel tudnának állni. Ruud Van Nistelrooy ugyan még szépített, ennél többre nem telt a spanyoloktól. Így sem lehet azonban azt mondani, hogy rosszul állnának, mivel a csoport másik mérkőzésén a Zenit Szentpétervár hazai pályán sem bírta a fehérorosz BATE Boriszovval.

„Ma este kicsit szerencsések voltunk – kezdte értékelését Claudio Ranieri, a Juventus vezetőedzője. – de el kell ismernem játékosaim teljesítményét, hiszen egységesek voltak és megállították a Real Madridot. Tudjuk, hogy nem vagyunk annyira jók idén, mint gondoltuk, de a minket ért kritikák némelyikét azért erősnek tartom. A klub mögöttem áll” – reagált a tréner arra a felvetésre, miszerint veheti cókmókját, ha csapata nem nyer a Real Madrid ellen. A Juventus jelenleg 12. az olasz bajnokságban, ami nem tetszik sem a csapatvezetésnek, sem a szurkolóknak. "Reméljük ez a győzelem csak az első a sorban és mostantól a bajnokságban is helytállunk" - mondta az első gólt jegyző Del Piero.

A Real Madrid nagy elánnal készült az összecsapásra, különösen miután a hazai bajnokságban 2-1-re legyőzték a városi rivális Atlético csapatát. „Spanyolországban nagyon jól kezdtük a szezont, a tegnap esti meccs viszont nem volt egyszerű – nyilatkozta Schuster a meccs után. – A Juventus nagyon gyorsan játszott és ez sok volt nekünk. Mindenki azt mondja, hogy a Juve nincs jó formában, de ma este megmutatták nekünk, milyen agresszívek tudnak lenni, ha kell. Át kell értékelnünk ezt a találkozót és haza pályán támadóbb játékkal visszavágni.”

A meccs egyik pikantériája, hogy a Real Madrid aranylabdás védője, Fabio Cannavaro két évig Torinóban játszott, 2006-ban innen igazolt a spanyol fővárosba. A szurkolók ezúttal is kifújolták a játékost, mert szerintük a hátvéd hűtlen lett a klubhoz, amikor nem követte a másodosztályba annak ellenére, hogy szinte minden világsztár megtette ezt. Két éve a csapatot a vesztegetési botrány miatt száműzte az olasz szövetség a Serie B-be, ahonnan azonnal vissza is küzdötte magát az élvonalba. „Olyan meccs volt a mostani, amit mindannyian régóta vártunk már” – mondta ezzel kapcsolatban Ranieri.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények! Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.
Az utolsó Bosszúállók-film pont az a csodás finálé, amit a rajongók megérdemelnek

Az utolsó Bosszúállók-film pont az a csodás finálé, amit a rajongók megérdemelnek

Még a fideszesek is úgy hiszik, ellopják az EU-s pénzeket itthon

Még a fideszesek is úgy hiszik, ellopják az EU-s pénzeket itthon

LED-es menetfénnyel hódít ez a régi-új Trabant

LED-es menetfénnyel hódít ez a régi-új Trabant

Évtizedes vitát dönthet el egy egyszerű várfal

Évtizedes vitát dönthet el egy egyszerű várfal

Újabb veszély leselkedik a leégett Notre-Dame-ra: az eső

Újabb veszély leselkedik a leégett Notre-Dame-ra: az eső

Van egy nasi, amit többé nem vehet meg az easyJet-járatokon

Van egy nasi, amit többé nem vehet meg az easyJet-járatokon