szerző:
MTI

Carlo Ancelotti, az AC Milan vezetőedzője szerint a vágy volt a kulcsmomentum abban, hogy csapata a kezdeti döcögés után felállt, és a tabella élére küzdötte magát.

Ancelotti optimista
© AP
Vasárnapi 1-0-s győzelmével a milánói gárda az olasz bajnokság élére tornázta fel magát. Erre több, mint négy évet kellett várni, hiszen utoljára 2004 májusában állt ilyen jól Carlo Ancelotti csapata, akkor bajnokságot is nyert. Bár az idei szezont két vereséggel kezdte a csapat, idén azonban a bajnoki győzelem a cél. A Milan eddigi hét győzelmével a már a tízedik fordulóban az élre állt, bár sokan ezt a jó teljesítményt annak tudják be, hogy a játékosoknak nem kell a Bajnokok Ligájában küzdeniük.

„Abban, hogy a Milan talpon maradt a rossz szezonkezdet után, nagy szerepe va a vágynak, a közös akaratnak, hogy kilábaljunk a szezon eleji gödörből – mondta Ancelotti a Rai Radionak. – Ez a csapat rengetek gonddal küszködött a szezon elején, ami az új játékosok csapatba integrálásával együtt járt. Nyugodtan mondhatom, ennek vége.”

Kicsit optimistának tűnhet a tréner kijelentése, hiszen a Milan utóbbi három mérkőzését – köztük kettőt a San Siróban – csak egyetlen góllal nyert meg. Beleértve a 4-1-es és a 3-0-s idei győzelmeket is, szárnyalásról azért még nincs szó. „Kezdetben nem voltunk egységesek, nem tudtunk kiegyensúlyozottan játszani, sem a védekezésünk, sem a támadásunk nem működött valami jól – tette hozzá a mester. – Azonban volt egy fordulópont, mikor Kaká egyszer azt nyilatkozta, hogy a tehetség nem elegendő ahhoz, hogy fontos trófeákat szerezzünk. Azóta kicsit megváltoztak a dolgok.”

„A mostani meccseken még nem pörögtünk fel eléggé. Nem annyira technikás és látványos a futballunk, ellenben eredményesebb. Ha Andrea Pirlo is visszatér, sokkal erősebbek és hatékonyabbak leszünk. Ő nélkülözhetetlen és pótolhatatlan része a Milannak, jelenléte garancia a jó teljesítményre.” A csapatnak ugyanakkor még szüksége lesz egy vérfrissítésre, mert csak Ancelotti csak mérsékelten kezdett hozzá a beígért fiatalításhoz. A gárda erős és a szezon a BL kihagyása miatt mérsékelt, de a vezetőknek nem szabad elfelejteniük, hogy a keret jelenlegi játékosaiért már nem fog sok pénzt kapni, lévén vagy visszavonulnak, vagy levezetnek valahol milanos éveik után.

AZ AC MILAN KERETE A 2008/2009-ES SZEZONBAN

KAPUSOK:
1 - DIDA (brazil, 35 év)
12 - CHRISTIAN ABBIATI (olasz, 31)
16 - ZELJKO KALAC (ausztrál, 35)

VÉDŐK:
3 - PAOLO MALDINI
(olasz, 40)
4 - KAKHA KALADZE (grúz, 30)
13 - ALESSANDRO NESTA (olasz, 32)
15 - GIANLUCA ZAMBROTTA (olasz, 31)
18 - MAREK JANKULOVSKI (cseh, 31)
19 - GIUSEPPE FAVALLI (olasz, 36)
24 - PHILIPPE SENDEROS (svájci, 23)
25 - DANIELE BONERA (olasz, 27)
36 - MATTEO DARMIAN (olasz, 18)
77 - LUCA ANTONINI (olasz, 26)

KÖZÉPPÁLYÁSOK:
5 - EMERSON (brazil, 32)
8 - GENNARO GATTUSO (olasz, 30)
10 - CLARENCE SEEDORF (holland, 32)
14 - MATHÍAS CARDACIO (uruguay-i, 21)
20 - TABARÉ VIUDEZ (uruguay-i, 19)
21 - ANDREA PIRLO (olasz, 29)
22 - KAKÁ (brazil, 26)
23 - MASSIMO AMBROSINI (olasz, 31)
84 - MATHIEU FLAMINI (francia, 24)

CSATÁROK:
7 - ALEXANDRE PATO
(brazil, 19)
9 - FILIPPO INZAGHI (olasz, 35)
11 - MARCO BORRIELLO (olasz, 26)
76 - ANDRIJ SEVCSENKO (ukrán, 32)
80 - RONALDINHO (brazil, 28)

Legyen HVG pártoló tag!

Köszönjük a több mint 4000 tagnak és támogatónak, akik idáig 45 millió forinttal segítették munkánkat.
2019-ben is olyan exkluzív sztorikat fogunk olvasóinknak bemutatni, mint tavaly a kamupártok pénzlenyúlásai, Lázár János bécsi videójának háttere vagy a szlovákiai újságírógyilkosság magyarországi szálai.
Ha önnek is fontos a minőségi újságírás, csatlakozzon!

Szakad a brit Munkáspárt? Hét képviselő lépett ki belőle

Szakad a brit Munkáspárt? Hét képviselő lépett ki belőle

"Megerősíti a középosztályt" – megdicsérte a Fox News a kormány családpolitikáját

"Megerősíti a középosztályt" – megdicsérte a Fox News a kormány családpolitikáját

Dörzsölhetik a tenyerüket a bútorboltok és a barkácsáruházak tulajdonosai a kormány terveit látva

Dörzsölhetik a tenyerüket a bútorboltok és a barkácsáruházak tulajdonosai a kormány terveit látva

Majdnem 5 ezer milliárd forintot tartanak a magyarok a matracban

Majdnem 5 ezer milliárd forintot tartanak a magyarok a matracban

Az amerikaiaktól nem fogad el segélyt a venezuelai elnök, Oroszországból igen

Az amerikaiaktól nem fogad el segélyt a venezuelai elnök, Oroszországból igen

Az Airbus alelnöke beolvasott a Brexit ügyében katasztrofálisan teljesítő politikának

Az Airbus alelnöke beolvasott a Brexit ügyében katasztrofálisan teljesítő politikának