szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

A magyar női kézilabda-válogatott tagjai az elődöntőt tűzték ki maguk számára célként, a szövetség elnöksége pedig a legjobb hat közé jutást várja a csapattól a kedden kezdődő macedóniai Európa-bajnokságon.


A lányok a Pannon Kupán már bizonyítottak
© MTI
Az olimpiai negyedik helyezett együttesnek nem lesz könnyű dolga. Már a csoportban hihetetlenül kemény ellenfelek várnak rá: szerdán az örök rivális román csapat, pénteken a pekingi játékokról meglepetésre lemaradó, így most várhatóan kettőzött erővel készülő dán alakulat, majd vasárnap a "mumus" francia válogatott. A kvartett utolsó helyezettje búcsúzni kényszerül, a többiek a jövő heti középdöntőben folytathatják szereplésüket a norvég-spanyol-ukrán-portugál csoport legjobb háromjával.

Imre Vilmos, az olimpia után kinevezett szövetségi kapitány, akinek ez lesz az első kontinensviadala, bizakodó. Pozitívum, hogy sikerült elérnie: a világ egyik legjobb kapusának tartott Pálinger Katalin korábbi elhatározását megváltoztatva mégis szerepet vállaljon. Gondot okoz ugyanakkor, hogy Tóth Tímea - betegsége és sérülése után - még nincs százszázalékos állapotban, Ferling Bernadett várandós, így őt nélkülözni kell, Pigniczki Krisztina pedig lemondta a válogatottságot. Így aztán öten - Pastrovics Melinda, Balogh Barbara, Vincze Melinda, Bulath Anita és Sopronyi Anett - első Eb-jén játszik majd.

Az elnökség döntése alapján az első helyezés 15 millió, a második 12 millió, a harmadik 10 millió, a negyedik 7 millió, az ötödik 5 millió, a hatodik helyezés pedig 4 millió forintot ér. Az Eb-ről a két finalista kijut a jövő évi kínai (Sanghaj melletti) vb-re, s az aranyérmes automatikusan indulhat a 2010-es norvég-dán közös rendezésű kontinensviadalon.

A MAGYAR NŐI KÉZILABDA-VÁLOGATOTT EB-RE UTAZÓ KERETE
KAPUSOK: Pálinger Katalin (klub: Győri Audi ETO KC, születési idő: 1978.12.06., válogatottságainak száma: 226, góljainak száma: 1), Herr Orsolya (Győr, 1984.11.23., 61/0), Pastrovics Melinda (DVSC-Aquaticum, 1981.05.28., 10/0)
BALSZÉLSŐK: Vérten Orsolya (Győr, 1982.07.22., 85/250), Vincze Melinda (Dunaferr, 1983.11.12., 9/10)
BALÁTLÖVŐK: Szűcs Gabriella (Oltchim Valcea, 1984.08.31., 86/134), Bulath Anita (Podravka Koprivnica, 1983.09.20., 5/10)
IRÁNYÍTÓK: Görbicz Anita (Győr, 1983.05.13., 148/657), Szucsánszki Zita (Budapest Bank-FTC, 1987.05.22., 23/58)
JOBBÁTLÖVŐK: Tomori Zsuzsanna (Győr, 1987.06.18., 44/76), Hornyák Ágnes (Győr, 1982.09.02., 78/60), Sopronyi Anett (Tajtavill-Nyíradony, 1986.11.27., 3/4)
JOBBSZÉLSŐK: Kovacsicz Mónika (Viborg, 1983.11.20., 64/166), Bódi Bernadett (Randers, 1986.03.09., 24/31)
BEÁLLÓSOK: Szamoránsky Piroska (FTC, 1986.07.09., 61/149), Balogh Barbara (Dunaferr, 1985.10.22., 5/6)



















A kézilabda Európa-bajnokság programja (Oldaltörés)

NŐI KÉZILABDA EURÓPA-BAJNOKSÁG, MACEDÓNIA

A CSOPORT (Szkopje): Franciaország, Magyarország, Dánia, Románia
B CSOPORT (Ohrid): Norvégia, Portugália, Spanyolország, Ukrajna
C CSOPORT (Ohrid): Oroszország, Svédország, Ausztria, Fehéroroszország
D CSOPORT (Szkopje): Németország, Horvátország, Macedónia, Szerbia

A CSOPORT:
december 3., szerda: Magyarország-Románia 18:15 ó, Franciaország-Dánia 20:15 ó
december 5., péntek: Románia-Franciaország 18:15 ó, Dánia-Magyarország 20:15 ó
december 7., vasárnap: Franciaország-Magyarország 18:15 ó, Dánia-Románia 20:15 ó

B CSOPORT:
december 3., szerda: Portugália-Ukrajna 17:15 ó, Norvégia-Spanyolország 19:15 ó
december 5., péntek: Spanyolország-Portugália 17:15 ó, Ukrajna-Norvégia 19:15 ó
december 7., vasárnap: Spanyolország-Ukrajna 17:15 ó, Norvégia-Portugália 19:15 ó

C CSOPORT:
december 2., kedd: Svédország-Fehéroroszország 18:15 ó, Oroszország-Ausztria 20:15 ó
december 4., csütörtök: Ausztria-Svédország 18:15 ó, Fehéroroszország-Oroszország 20:15 ó
december 6., szombat: Oroszország-Svédország 18:15 ó, Ausztria-Fehéroroszország 20:15 ó

D CSOPORT:
december 2., kedd: Horvátország-Szerbia 17:45 ó, Németország-Macedónia 20:15 ó
december 4., csütörtök: Szerbia-Németország 18:15 ó, Macedónia-Horvátország 20:15 ó
december 6., szombat: Németország-Horvátország 18:15 ó, Macedónia-Szerbia 20:15 ó

KÖZÉPDÖNTŐ, I. CSOPORT (Ohrid):
december 9., kedd: A1-B2, A2-B1, A3-B3
december 10., szerda: A1-B3, A3-B1, A2-B2
december 11., csütörtök: A2-B3, A3-B2, A1-B1

KÖZÉPDÖNTŐ, II. CSOPORT (Szkopje):
december 8., hétfő: C1-D2, C2-D1, C3-D3
december 10., szerda: C1-D3, C3-D1, C2-D2
december 11., csütörtök: C2-D3, C3-D2, C1-D1
(A mérkőzések 16:15, 18:15 és 20:15 órakor kezdődnek.)

AZ 5. HELYÉRT: I.3-II.3, december 13., 11:30 ó (Szkopje)
ELŐDÖNTŐ: I.1-II.2 és I.2-II.1, december 13., 14 és 16:30 ó (Szkopje)

A 3. HELYÉRT: december 14., 14 ó (Szkopje)
DÖNTŐ: december 14., 16:30 ó (Szkopje)













































HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!