szerző:
hvg.hu

A Liverpool vezetőedzője már jelezte szándékát a D csoport megnyerésére, de ma este kulcsjátékosokkal nem számolha Dzsudzsák Balázsék ellen a Bajnokok Ligája csoportmérkőzésén. Kemény összecsapás várható Londonban a Chelsea-CFR Cluj mérkőzésen is.


Dzsudzsák Balázs
© AP
Rafael Benítez, a Liverpool vezetőedzője azt nyilatkozta a minap, hogy a nemzetközi porondon rövid távú célja  megnyerni a Bajnokok Ligája D csoportját. Erre minden esélye meg is van, jelenleg a Pool második helyen áll a kvartettben és csak rosszabb gólkülönbségük miatt szorul a spanyol Atlético Madrid mögé. A tréner elmondta, hogy a hátralévő meccseket mindenképpen meg kellene nyerniük, a sort ma este a PSV Eindhovennel kezdhetik Hollandiában. A statisztikák egyértelműen az angol csapat mellett szólnak, mert amellett, hogy a D csoport második fordulójában magabiztos játékkal 3-1-re győzték le Huub Stevens csapatát, az utóbbi öt mérkőzésükből négyet megnyertek mai ellenfelük ellen. A maradék egy végeredménye 0-0 lett.

Azonban nem lesz könnyű dolguk a Philips Stadionban, hiszen nagy valószínűséggel nem lesz ott a liverpooli csapatban a gólfelelős Fernando Torres és a védő Fábio Aurélio sem, illetve a jelek szerint Benítez nem számíthat Dirk Kuyt játékára sem. A csatárgondokat talán Robbie Keane oldhatja meg. „Egyelőre nehéz megmondani, ki fog este játszani – mondta Benítez. – Az azonban biztos, hogy több változtatást is eszközölni fogok.” Az angolok leginkább Danny Koevermans játékától tartanak. Dzsudzsák Balázs a liverpooli összecsapáson a 76. percben kapott szerepet, de a magyar támadó csapata legutóbbi Bajnokok Ligája-mérkőzésén már kezdő volt, így elképzelhető, hogy Huub Stevens vezetőedző ma este is a meccs elejétől számol vele.

A Chelsea a kolozsvári CFR Cluj csapatát fogadja a Stamford Bridge-en, és mindkét csapatnak szüksége van a három pontra. A románok kimondott célja a csoport harmadik helye, azaz az UEFA Kupát érő helyezés, az angoloknak pedig minden pontra szükségük van, mert szoros végjáték várható az A csoportban. „Ha a csapatok hozzánk látogatnak, akkor tíz emberrel védekeznek és nagyon nehézzé teszik számunkra a meccset – mondta Ray Wilkins, a csapat másodedzője utalva arra, hogy a legtöbb csapat Londonban döntetlenre játszik. A Kékek ugyanakkor a francia Nicolas Anelkában bíznak a legjobban, aki ebben a szezonban szinte szárnyal és már tizenöt gólt szerzett.

BAJNOKOK LIGÁJA 2008/2009, KEDDI PROGRAM
CSOPORTMÉRKŐZÉSEK, 6. FORDULÓ
Chelsea (angol) - CFR Cluj (román), 20:45
AS Roma (olasz) - Girondins Bordeaux (francia), 20:45
Panathinaikosz (görög) - Anorthoszisz Famaguszta (ciprusi), 20:45
Werder Bremen (német) - Internazionale (olasz), 20:45
FC Basel (svájci) - Sporting Lisboa (portugál), 20:45
FC Barcelona (spanyol) - Sahtar Donyeck (ukrán), 20:45
PSV Eindhoven (holland) - Liverpool FC (angol), 20:45
Olympique Marseille (francia) - Atlético Madrid (spanyol), 20:45












Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.
A szlovákiai magyaroknak nem lesz képviseletük Brüsszelben – állítja Bugár Béla

A szlovákiai magyaroknak nem lesz képviseletük Brüsszelben – állítja Bugár Béla

Míg Európa választ, a hétfő nagy nap lehet az autóipar történetében

Míg Európa választ, a hétfő nagy nap lehet az autóipar történetében

Ennél kedvesebben nem lehetett volna újragondolni az Aladdint

Ennél kedvesebben nem lehetett volna újragondolni az Aladdint

Orbán leszavazott, és "több mint bizakodó"

Orbán leszavazott, és "több mint bizakodó"

Szlovákia: bejutási küszöbön billeg az MKP, gyengén szerepelt a Most-Híd

Szlovákia: bejutási küszöbön billeg az MKP, gyengén szerepelt a Most-Híd

Nagy erejű földrengés volt Peruban - legalább egy ember meghalt, többen megsérültek

Nagy erejű földrengés volt Peruban - legalább egy ember meghalt, többen megsérültek