szerző:
hvg.hu

Cesc Fábregas, az angol Arsenal spanyol kapitány sokadszorra erősítette meg, hogy szerződése lejártával visszatér Spanyolországba.


Fabregas hazatérne
© AP
A most 21 éves középpályás 2003-ban az FC Barcelona ificsapatából igazolt Londonba, és azóta stabil kezdőemberré nőtte ki magát. 2006-ban a spanyol válogatottba is behívták, ahol azóta37 alkalommal játszott, idén pedig meg is nyerték az Európa-bajnokságot.

Fábregas jelenleg is érvényben lévő szerződését 2006. októberében írta alá, amely újabb nyolc (azaz 2014-ig) évig, 26 éves koráig köti az Arsenalhoz. „Az elképzelésem mindig is ugyanaz volt, ezért írtam alá ilyen hosszú időre szóló kontraktust – magyarázta a játékos. – Ma senkinek sincs garantált helye semmilyen csapatban a világon, minden olyan gyorsan változik. Minden kiismerhetetlen. Hála istennek nagyon motivált és boldog vagyok, és az, hogy csapatkapitány lettem, csak fokozza ezt az érzést.”

Ennek ellenére Fábregas már korábban is jelezte: vissza szeretne térni Spanyolországba és erről most is így nyilatkozott. „Már régóta nem titok senki előtt sem, hogy szándékaim szerint egy nap visszatérek Spanyolországba. A spanyol bajnokság olyan tapasztalat, amit mindenképpen ki akarok próbálni. Otthon, profiként szeretnék játszani.”

                                                 CESC FÁBREGAS CSELEI ÉS GÓLJAI




Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.
Independent: Pénteken Theresa May bejelentheti a lemondását

Independent: Pénteken Theresa May bejelentheti a lemondását

Pert nyert a TASZ a pécsi önkormányzattal szemben

Pert nyert a TASZ a pécsi önkormányzattal szemben

Zsidai Roy Jamie Oliver éttermeinek csődjéről: Ez benne volt a pakliban

Zsidai Roy Jamie Oliver éttermeinek csődjéről: Ez benne volt a pakliban

Százmilliókért mondják meg, mi épüljön Észak-Csepelen és Dél-Pesten

Százmilliókért mondják meg, mi épüljön Észak-Csepelen és Dél-Pesten

Feljelentették a Fideszt a villanyoszlopra helyezett plakátok miatt

Feljelentették a Fideszt a villanyoszlopra helyezett plakátok miatt

Ingyen Viagrát osztogatna egy francia polgármester, csak szülessen már gyerek a faluban

Ingyen Viagrát osztogatna egy francia polgármester, csak szülessen már gyerek a faluban