szerző:
hvg.hu

A francia Patrick Vieira, aki jelenleg az olasz Internazionale csapatában játszik majdnem két éve, azt nyilatkozta, hogy az olasz fociban igenis érezhető a rasszizmus.


Patrick Vieira
© AP
Christian Chivu egy hónapja nyilatkozta, hogy szerinte érezhető a rasszizmus Olaszországban. Vieira ezt most megismételte, hozzátéve, hogy a FIFA-nak pedig tennie kell valamit az ügyben. „Fekete játékosnak lenni az olasz bajnokságban kicsit más, mint a többi országban, mert itt az embert folyamatosan támadják ezzel – mondta a sérüléséből most visszatért játékos. – Lassan négy éve játszom Olaszországban, és a szurkolók már számtalanszor hoztak kínos helyzetbe. A legjobb válasz ilyenkor, ha csendben maradok és csak a játékra koncentrálok.”

„A hatóságoknak többet és erősebben kellene fellépni a rasszizmus ellen. A helyzet szerintem javul, de még bőven van mit tenniük. A futball fontos szerepet tölt be társadalmunkban, segítségével pedig fontos üzeneteket tudunk továbbítani az embereknek. A FIFA-nak erőteljesebben kell reagálnia.” A játékos szerint az is szégyen, hogy alig van fekete bőrű tréner, szerinte ennek fő oka a bizalom hiánya velük szemben.

Állj mellénk!

Köszönjük a több mint 4000 tagnak és támogatónak, akik idáig
45 millió forinttal segítették munkánkat.
Ha neked is fontos a minőségi újságírás, csatlakozz!
Az üzenet egyszerű: ha teszel valamit magadért, segítenek neked

Az üzenet egyszerű: ha teszel valamit magadért, segítenek neked

Rossi: Nagy Ádám lenyűgöz

Rossi: Nagy Ádám lenyűgöz

Mit tegyünk, amikor a kamasz "más családot" keres magának?

Mit tegyünk, amikor a kamasz "más családot" keres magának?

Brexit: átvette az irányítást a brit parlament

Brexit: átvette az irányítást a brit parlament

Csődöt mondott az emberiség? 36 évünk volt megállítani a globális felmelegedést, de hiába

Csődöt mondott az emberiség? 36 évünk volt megállítani a globális felmelegedést, de hiába

Trónok harca 8.: Kiszivároghatott, mi történik az első epizódban

Trónok harca 8.: Kiszivároghatott, mi történik az első epizódban