szerző:
MTI

A Forma-1-es idény csúcspontja az utolsó, brazíliai futam hajrája volt, az alábbi válogatás ennélfogva jórészt az elsőséget eldöntő pillanatokat, illetve a főszereplők akkor átélt érzéseit idézi.


Felipe Massa (balra) és Lewis Hamilton
© AP
"Ordítva kérdeztem: megvan, megvan? Aztán az egyes kanyarnál szóltak, hogy igen, enyém a világbajnoki cím, én pedig eufórikus állapotba kerültem. Mindig is erről álmodoztam" - Lewis Hamilton, a McLaren-Mercedes brit pilótája, miután Brazíliában, minden idők egyik legizgalmasabb versenye végén megszerezte pályafutása első vb-címét.

"Tudom, hogyan kell veszíteni és azt is tudom, hogyan kell nyerni,  a mai ezzel együtt egy olyan nap volt, amelyből sokat fogok tanulni" - Felippe Massa, a Ferrari brazil versenyzője, miután egyetlen ponttal lemaradt a végső győzelemről. "Az igazat megvallva összetörtem a tévémet" - Luca di Montezemolo, a Ferrari elnöke arról, milyen lelkiállapotban volt abban a pillanatban, amikor Hamilton megnyerte a világbajnokságot.

"Már 45 éve csinálom és mindig nagyon óvatos voltam. Eddig soha nem buktam le" - Max Mosley, a Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) elnöke szadomazo szexbotrányáról.

                                        MAX MOSLEY BOTRÁNYOS VIDEÓFELVÉTELE





Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.
Eldőlt Albon sorsa a Red Bullnál

Eldőlt Albon sorsa a Red Bullnál

3,2 milliárd hamis felhasználói fiókot törölt a Facebook

3,2 milliárd hamis felhasználói fiókot törölt a Facebook

Rasszista plakátokra nyomtatták egy józsefvárosi ellenzéki politikus fotóját

Rasszista plakátokra nyomtatták egy józsefvárosi ellenzéki politikus fotóját

Börtönbe kerülhet a veszprémi halálos verekedés vádlottja

Börtönbe kerülhet a veszprémi halálos verekedés vádlottja

„Több órát is képes vagyok virtuális valóságban tölteni”

„Több órát is képes vagyok virtuális valóságban tölteni”

Kigyulladt egy busz az M5-ösön

Kigyulladt egy busz az M5-ösön