Lehetett-e újabb pilóta-öngyilkosság az Air India júniusi tragédiája?
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
Most jön a neheze. Válogatottunk számára ugyanis bravúr volna megverni akár a svédeket, akár a dánokat, a portugálokat pedig még annál is töb: az szenzáció lenne. Különös módon, a svédek elleni 2-1-re elvesztett meccsen nyújtotta eddigi legjobbját a válogatott. Ebből kellene erőt meríteni szombaton? - Latolgatás a selejtezők előtt, a hvg.hu blogjában!
Szurkolunk és félünk, hiszen a Koeman-csapat a selejtezősorozat legnehezebb szakasza előtt áll. Erősíti a hetyke harci szellemet a média, az MLSZ és mindenki, ám közben tény, a neheze most jön. A sorsolás szerencsés alakulása, a csapat kétségtelenül konzisztens selejtezőbeli teljesítménye (behúztuk, amit be kellett), valamint a riválisok gyengébb rajtja miatt kedvező pozícióból várjuk a meccseket. De. A magyar válogatott eddig még nem vitt véghez bravúrt, nem vert meg egyetlen magasabban jegyzett riválist sem ebben a sorozatban. S ezt most már nem tudja elkerülni: valaki(ke)t meg kellene verni a nagyok közül.
A magyar válogatott számára azonban bravúr volna megverni akár a svédeket, akár a dánokat, a portugálokat pedig még annál is töb: az szenzáció lenne.
A válogatott a Puskás stadionban, Málta ellen A nagyok közül kellene megverni valaki(ke)t © MTI - Koszticsák Szilárd |
A teljes szöveg a hvg.hu blogjában!
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
A háború mellett harc folyik az élelmiszerért, és repedezik a klánok és a Hamász hallgatólagos paktuma.
Vihart kavart a Kneecap fellépése a Sziget Fesztiválon, a kormány után több mint 150 művész is azt követelte, hogy mondják le a koncertet.
Az influenszernek bíróság elé kellett állnia, de hozzászólása még a bírót is megnevettette.