Lehetett-e újabb pilóta-öngyilkosság az Air India júniusi tragédiája?
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
A többszörös olimpiai és világbajnok ausztrál úszó, Ian Thorpe elállt attól a rágalmazási pertől, amelyet még az őt két és fél éve doppingolással megvádoló L'Equipe, illetve a francia lap érintett újságírója ellen indított tavaly augusztusban.
Damien Ressiot 2007 márciusában írt arról, hogy a 2006 novemberében visszavonult sztár tiltott szereket használt, amit állítása szerint igazolt, hogy az elvégzett hormonvizsgálatok a normálisnál jóval magasabb tesztoszteronszintet mutattak ki Thorpe szervezetében.
A sydneyi igazságügyi hatósághoz benyújtott keresetét arra hivatkozva vonta vissza hétfőn a 26 éves exversenyző, hogy a franciák a per sokadik tárgyalási fordulóján sem voltak hajlandók megjelenni, vagy akár képviseltetni magukat Új-Dél-Wales állam legfelsőbb bíróságán.
Az Ausztrál Doppingellenes Ügynökség (ASADA) már 2007 augusztusában úgy foglalt állást: nincs bizonyíték rá, hogy az ötszörös olimpiai, 11-szeres világbajnok, 13-szoros világcsúcstartó Thorpe valaha is doppingolt volna, s hasonló megállapításra jutott a FINA, a Nemzetközi Úszószövetség is.
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
A háború mellett harc folyik az élelmiszerért, és repedezik a klánok és a Hamász hallgatólagos paktuma.
Vihart kavart a Kneecap fellépése a Sziget Fesztiválon, a kormány után több mint 150 művész is azt követelte, hogy mondják le a koncertet.
Az influenszernek bíróság elé kellett állnia, de hozzászólása még a bírót is megnevettette.