"Természetesen a legfontosabb dolog így is az, hogy masszívan védekezzünk, de egyszerűen most már elől is pontosabban kell játszanunk" - mondta Juhász Roland, akit a Magyarországon játszó futballisták az elmúlt idény legjobb légiósának választottak. "Sokkal bátrabban kell majd futballoznunk, ráadásul szerintem ha a portugálok gólt lőnek, akkor sem állhatnak le a hazai közönség előtt. A pontrúgásokra nagyon oda kell majd figyelnünk" - tette hozzá a védő, arra utalva, hogy a szeptemberi két selejtezőn, a svédek és a portugálok is egy pontrúgást követően szereztek vezetést.
Dzsudzsák Balázs, a PSV Eindhoven középpályása szerint jó esélye lehet a csapatnak, de csak akkor ha mindenki a maximumot nyújtja: "szerintem ha együtt mozgunk, és mindenki azt nyújtja, amit tud, akkor összejöhet egy pozitív eredmény". Dzsudzsák, akit a hétvégi Utrecht elleni bajnokin életében először kiállítottak, megjegyezte, a vendégek legjobbja természetesen Cristiano Ronaldo, akiből külön nem lehet felkészülni, de egységes csapatként meg lehet állítani a jelenleg sérüléssel bajlódó aranylabdást.
"Amennyiben megfelelően le tudjuk zárni előtte a területet, akkor csinálgathatja majd a cseleit" - tette hozzá Dzsudzsák.
Dzsudzsák: "Összejöhet a pozitív eredmény"
A magyar labdarúgó-válogatott játékosai szerint szombaton mindenképpen győzelemre kell játszani a portugálok ellen sorra kerülő világbajnoki selejtezőn, hiszen csak siker esetén marad esélye a csapatnak arra, hogy ott legyen a jövő évi dél-afrikai világbajnokságon.
Magyar Péter-bingót készített a Fidesz-frakció
Fejes Péter az államfő újabb legfőbbügyész-jelöltje
Az RTL egyik legrégebbi riporterét igazolta le Kapitány István minisztériuma
Az ukrán parlament elfogadta a kisebbségi nyelveken folyó oktatásról szóló törvényt
Karácsony: Egészen perverz, rossz hatékonyságú és mélységesen igazságtalan a fővárosi parkolás rendszere
„Sok gyerek nekünk köszönhetően úszta meg a hajléktalanságot” – a fociegyesület, amely Szöulig röptette az állami gondozásban felnőtt gyerekeket
A Tisza-frakció etikai bizottsága elé kerül a vadászó Kaprinyák Tibor ügye
Az ukránok kiütötték az orosz Google-t, mire padlót fogott a fél webet leuraló orosz bothálózat is
Már jócskán veszteséges volt, mégis milliárdokért vett ingatlanokat és járműveket a Matolcsy-kör építőcége
Húszmilliárd forintot pörgetett ki a választás előtt határon túli fideszes kötődésű szervezeteknek a Bethlen Gábor Alap
Rekordsebességgel születtek meg a támogatási döntések,.