Erről az origo.hu számolt be csütörtökön. A portál azt írta: kérdésükre, hogy a hat személy futballista-e, a nyomozóiroda nem kivánt válaszolni, mint ahogy arról sem nyilatkozott, hogy történt-e bármilyen érdemi előrelépés a nyomozásban. Hogy a Nemzeti Sport által - a játékos-nyilatkozatok alapján - emlegetett három utánpótlás válogatott meccsről, illetve a bochumi ügyészség által említett 13 NB I-es meccsről bebizonyosodott-e a bundavád, az iroda képviselője nemmel válaszolt.
Az NNI a Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) feljelentése nyomán, a büntetőeljárást felügyelő ügyészség utasítására december 1-jén indított nyomázást az utánpótlás válogatott három tavalyi mérkőzése kapcsán - ismeretlen tettes ellen, vesztegetés megalapozott gyanúja miatt.
Hogy mikorra várható a nyomozás eredménye, azt a nyomozóiroda szerint jelenleg még nem lehet megmondani - írta az origo.hu.
Bundabotrány: eddig hat személy és 12 csapat neve merült fel
A Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) szerint az eddigi adatok alapján hat személy és 12 csapat neve merült fel a magyarországi labdarúgó bundabotrányban.
Ókovács Szilveszter nem fogadja el a menesztését és perelni akar
Egy hónapja még tagadta Ókovács Szilveszter azt, ami miatt hétfőn menesztették
Felszólalt a Parlamentben Ókovács Szilveszter felesége, Forsthoffer Ágnes többször sikertelenül megpróbálta megvonni tőle a szót
Menesztették Feledy Botondot a Külügyi Intézet éléről, a Lázár János tárcájától kapott megbízásával volt gond
Öt kivételével megvan a 60 tankerület új vezetője
Ki veszi meg a magyar magánegészségügyet?
Szentirmai Gábort, a magán-egészségügyi és vállalati tranzakciós szektor elemzőjét, a Heal Partners szakértőjét kérdeztük.
Haraszti Miklós: No More Comeback Kid (wańka-wstańka) in Hungary
A 20 éves olasz srác, akinek a teljesítményére még sokáig fogjuk keresni a magyarázatot
Bár Szijjártó ígért „munkahelyteremtési” támogatást, a BYD szegedi gyára egyelőre hoppon maradt
Az NVVH elárulta, milyen széfeket találtak Seszták Miklós otthonában
Egy éven belül bezárt Rogán-Szendrei Cecília és Sarka Kata hegyvidéki kávézója
Lengyelország megelőző műveletet indított a kalinyingrádi orosz exklávé határánál
Az MNB-botrányban érintett ingatlanmulti Matolcsy-féle vezetése durván túlárazottan üzemeltetett
„A kutyám halála annyira fájt, hogy egy hétig alig ettem, csak a nyakörvét szagolgattam”
Miért érezzük úgy, hogy csak akkor vagyunk szerethetők, ha jól teljesítünk? És hogyan segíthet ezen a terápia?
Huszonnégyen meghaltak, amikor az oroszok lebombáztak egy segélyosztó központot Zaporizzsja közelében
Átalakul a Mészáros-féle MBH Bank felsővezetése
Hat önálló divízió jön létre.