szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

Január 17-én MMA világbajnoki címmérkőzésen lép kötelek közé Növényi Norbert birkózó olimpiai bajnok, aki ezzel zárja le sokszínű, sikerekben gazdag élsportolói pályafutását.


A jövő szombati küzdősportgála szervezőinek tájékoztatása szerint az 1980-as moszkvai játékokon győztes, majd később kick-boxban világ- és Európa-bajnok, 51 éves sportember az ICE Center Budapestben sorra kerülő eseményen a román Marius Tatarral küzd meg viadal szabályrendszerben a WFCA szervezet nehézsúlyú MMA (vegyes harcművészet) vb-címéért.

Növényi tavaly májusban mutatkozott be az egyik legkeményebb küzdősportnak számító MMA-ban, méghozzá a horvát Sasa Mucnjak elleni győzelemmel, s noha akkor bejelentette visszavonulását, most még elvállalt egy mérkőzést. A gálán többek között Bárdosi Sándor olimpiai ezüstérmes birkózót is láthatják majd a nézők. A birkózás és az MMA mellett szumóban is komoly sikereket aratott Bárdosi szintén román ellenféllel küzd majd.

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!