Trump vámháborúja nagyhatalmi présbe szorította a mindig lavírozó Indiát
Az Indiára kiszabott magas amerikai vámok alááshatják a két ország közeledését, aminek Kína és Oroszország is csak örülhet.
Ross Brawn nem hiába fordult egykori kenyéradójához, a Ferrarihoz azért, hogy 2009-ben motorszolgáltatót szerezzen az eladás előtt álló Hondának. Az olaszok válasza gyors volt.
Az olasz istálló boldogan beleegyezett Ross Brawn, a Honda csapatfőnökének azon kérésébe, hogy 2009-ében lássák el motorral – így tulajdonképpen mentsék meg – az egyelőre japán istállót, mivel a Honda már jelezte, részéről idén ez sajnos nem lehetséges.
Bár egyelőre még nincs konkrét jelentkező a Honda Forma-1-es csapatának megvételére, Brawn erősen bízik a jövőben és reméli, hogy ebben csak segíti őket a Ferrari együttműködése. Az olaszoknak ez egyébként sem jelentett nagy különbséget tavalyhoz képest, hiszen a két szezon között a Force India inkább a Mercedesre váltott, így egy hely tulajdonképpen megüresedett. A Toro Rosso mellett így jövőre is három istállót láthat el motorral.
„Megkérdeztek minket, 2009-ben el tudnánk-e őket látni motorral, mi pedig igent mondtunk – vázolta az egyszerű helyzetet a Scuderia szóvivője a Reuters újságírójának. – Ennyi és nem több.” A Honda a távozás ellenére tovább fejleszt, ami egyben azt jelenti, hogy motorszolgáltatóként a jövőben is maradni szeretnének a Forma-1-ben. A 2009-es szezon márciusban kezdődik, a Ferrarival kötött üzlet pedig segíthet a magára maradt japán istállón.
Az Indiára kiszabott magas amerikai vámok alááshatják a két ország közeledését, aminek Kína és Oroszország is csak örülhet.
A miniszterelnök üzent: „Kijev, Brüsszel, Tisza – együtt akarják megbuktatni a magyar kormányt”, de ezt nem hagyja szó nélkül.
Sikerült ugyan elkerülni a katasztrófát, de a helyzet nem jó.
Az elnök rajongója, Laura Loomer aktivistaként szenteli az életét annak, hogy leleplezze azokat, akik nem eléggé lojálisak Trumphoz.
A Beatrice énekesének van véleménye és el is mondja.