Gyokovics nem kért Clintonból: "sosem bocsátok meg neki!"

Novak Gyokovics, a férfi tenisz-világranglista 4. helyezettje, a legnépszerűbb szerb sportoló belgrádi sajtójelentés szerint képtelen megbocsátani Bill Clinton volt amerikai elnöknek Jugoszlávia tíz évvel ezelőtti bombázását, ezért nem is vett részt a politikus részvételével megtartott cannes-i jótékonysági esten.

  • MTI MTI
Gyokovics nem kért Clintonból:


Az AIDS-ellenes küzdelmet szolgáló rendezvényt Sharon Stone színésznő szervezte meg csütörtök estére a Cap Eden Roc luxusszállóba, s meghívta rá az éppen Cannes-ban tartózkodó szerb teniszsztárt is. Gyokovics egyéb elfoglaltságára hivatkozva mentette ki magát, ám a Press című belgrádi újság úgy értesült, hogy távolmaradásának oka Bill Clinton jelenléte volt. Azé a Clintoné, aki amerikai elnökként a Belgrádban is súlyos pusztítást okozó 1999-es támadás mögött állt.

Szerbiában néhány hónapja nagy botrányt kavart, hogy az ország két imádott teniszcsillaga, Jelena Jankovics és Ana Ivanovics - szintén egy jótékonysági rendezvényen - együtt fényképezkedett az egykori amerikai elnökkel. Akkor voltak, akik szinte megkövezték a női tenisz-világranglista jelenlegi 4. és 8. helyezettjét: annyi nyilvános rosszallást kaptak, amennyit hozzájuk fogható népszerűséggel dicsekvő szerb személyiség talán még soha.

Ki a véglény és miért az?

Ki a véglény és miért az?

Ha a politikai ellenfelét cigányozva, zsidózva bélyegzi meg valaki, okkal felháborodást vált ki. Ha a fogyatékkal élőkhöz hasonlítja, nincs tiltakozás. Hogy éli meg ezt az, aki tényleg fogyatékkal él?