Federer: új szakasz kezdődik az életemben

Roger Federer megnyerte élete első Roland Garrosát, egyben a 14. Grand Slam tornát pályafutása során, ez pedig mindenképpen mérföldkövet jelent számára. Új fejezet kezdődik, hiszen felesége terhes, az apaszerepre készülő teniszező pedig új rekordokra készül.

  • hvg.hu hvg.hu
Federer: új szakasz kezdődik az életemben


„Az emberek azt mondták rólam, hogy elvesztettem a fogást, és már nem vagyok a régi – mondta Federer a győztes Roland Garros után. – Bizonyos mértékben ez így is van, hiszen lecsúsztam a világranglista éléről. De nem estem ki a legjobb tízből, vagy a legjobb ezerből. Még mindig nagyon következetesen teszem a dolgom, különösen a Grand Slam-tornákra figyelve. Az eredményeim bizonyítják is ezt.”

„Voltak gondjaim, melyekről mindenki tudott, de sokan sajnos türelmetlenek és nem adnak elég időt. Én mindig is hittem a lehetőségeimben, hittem, hogy képes vagyok nyerni Párizsban, vagy bármely más Grand Slam-tornán. Ezért küzdöttem és tartottam magam formában eddig. Többek között ezért hagytam ki hat hetet. Pihennem kellett, össze kellett szednem magam, hogy aztán még erősebben térjek vissza. Nagyon-nagyon boldog vagyok most.”

Rafael Nadalt, akit 2005 óta senki sem tudott legyőzni a francia nyílt teniszbajnokságon, ezúttal a végén döntőbe jutó svéd Robin Söderling búcsúztatta a torna negyedik körében. A spanyol világelső rögtön veresége után jelezte térdsérülését, emiatt kénytelen kihagyni a hétfőn kezdődő Queen’s Club-i tornát, sőt, lehet, hogy a június 22-én kezdődő wimbledoni Grand Slam-et is, ahol pedig címvédőként lépne pályára.

Federer a Roland Garros-győzelem után
© AP
Ezzel viszont Federer újabb esélyt kaphat arra, hogy megszerezze 15. GS-győzelmét, amennyivel még egy teniszező sem dicsekedhet. Az viszont biztos, hogy az idei Roland Garros-győzelem visszaadta a svájci önbizalmát, amely az egy éve bombaformában játszó Nadal sikereinek árnyékában megcsappanni látszott.

„Mindig is azt mondtam, hogy nem számít, mikor vonulok vissza, mert biztosan megnyugodva döntök majd így – tette hozzá Federer. – Akár most is megtehettem volna, miután kivonultam a csarnokból, de ahhoz túlságosan szeretem ezt a játékot. Az életem most úgy jó, ahogy van, nem tudok elképzelni olyasmit, ami miatt abbahagyjam.”
Dr. Reiserként írtak bele a Stranger Thingsbe – Paul Reiser a HVG-nek

Dr. Reiserként írtak bele a Stranger Thingsbe – Paul Reiser a HVG-nek

Azokat, akik csak a Stranger Thingsből ismerik, összezavarná, hogy miket művelt a karrierje kezdetén Paul Reiser. Korábbi rajongóit például azzal lepte meg, hogy feltűnt az Aliens gonoszaként. A veterán komikussal pályafutása cikkcakkjairól, Jerry Seinfeldről, Lisa Kudrow-ról és Eddie Murphyről is beszélgettünk. És arról is, miért tartotta hülyeségnek a Jóbarátokat.