Rafael Nadal nyerte a Roland Garrost

A spanyol Rafael Nadal nyerte a francia nyílt teniszbajnokság férfi egyesét, miután a vasárnapi döntőben három sima játszmában győzött a svéd Robin Söderling ellen.

  • MTI MTI
Rafael Nadal nyerte a Roland Garrost

Nadal pályafutása során ötödször diadalmaskodott a Roland Garroson, és sikerével hetedik Grand Slam-trófeáját hódította el, egyben negyvenedik ATP-tornagyőzelmét szerezte meg egyesben. A második helyen kiemelt, 24 esztendős Nadal játszmaveszteség nélkül nyerte meg a viadalt, és hétfőtől ismét a világranglista éllovasa lesz.

A mallorcai teniszező eddig csupán egy vereséget könyvelhetett el a párizsi salakon: tavaly a nyolcaddöntőben éppen Söderling búcsúztatta. Ezzel a mérlege 38 győzelem és egy vereség a francia nyílt bajnokságon. A finálé mindössze 2 óra 18 percig tartott a Philippe Chatrier-ről elnevezett centerpálya zsúfolásig telt lelátói előtt.

Az 55 perces első játszmában Nadal 2:2-nél vette el riválisa adogatását, és 5:3-nál három szettlabdája is volt, de ezt még hárította Söderling. A következő gémben azonban már nem tudta megállítani a spanyolt, aki alig hibázott, és a szinte foghatatlan labdákat is elérte. A második felvonásban (39 perc) szintén 2:2-nél törte meg a svédet "Rafa", s zsinórban négy gémet nyerve már csak egy szett választotta el ötödik párizsi diadalától.

Az utolsó játszmában (44 p) Söderling azonnal brékhátrányba került, és a parádésan játszó, pályafutása egyik legjobb napját kifogó riválisa már nem engedte ki a kezéből a győzelmet. Jellemző adalék a meccshez, hogy Nadal mindössze 16 ki nem kényszerített hibát vétett, míg a svéd 45-öt.

2010-ES FRANCIA NYÍLT TENISZBAJNOKSÁG, ROLAND GARROS

FÉRFI EGYES, DÖNTŐ:

Rafael Nadal (spanyol, 2.) - Robin Söderling (svéd, 5.) 6:4, 6:2, 6:4

Dr. Reiserként írtak bele a Stranger Thingsbe – Paul Reiser a HVG-nek

Dr. Reiserként írtak bele a Stranger Thingsbe – Paul Reiser a HVG-nek

Azokat, akik csak a Stranger Thingsből ismerik, összezavarná, hogy miket művelt a karrierje kezdetén Paul Reiser. Korábbi rajongóit például azzal lepte meg, hogy feltűnt az Aliens gonoszaként. A veterán komikussal pályafutása cikkcakkjairól, Jerry Seinfeldről, Lisa Kudrow-ról és Eddie Murphyről is beszélgettünk. És arról is, miért tartotta hülyeségnek a Jóbarátokat.