szerző:
Vincze Szabolcs

Az első hajléktalan-focivébét 2003-ban szervezték Ausztriában, 2006-tól pedig Magyarország is rendszeresen részt vesz az eseményen. Az idén Párizs a cél. Miért csinálják ezt az egészet a szervezők és mi motiválja a játékosokat? Miért vágtak bele, mit gondolnak és mit várnak a tornától? Képes riport.

„2005 telén a budapesti metrón utazva olvastam egy rövid cikket a hajléktalan-focivébéről, így tudtam meg, hogy egyáltalán van ilyen – mondta a hvg.hu-nak Rákos András, a VIII. kerületben lévő Dankó utcai Oltalom Karitatív Egyesület elnöke, egyben a magyar hajléktalan-fociválogatott vezetője. – Nagyon megörültem, mert régóta foglalkozom szociálisan hátrányos helyzetű emberekkel Magyarországon, és úgy érzem, tűzoltás folyik és egyre romlik a helyzet.”

Ezután egy gyors e-mailváltás történt a szervezők és az egyesület között, akik így tudták meg, hogy a résztvevő országoknak pályázniuk kell. Ezt az első megkeresés után egy-két hónappal meg is tették, újabb egy-két hónap múlva pedig visszajelzést kaptak, hogy sikerült. „Egyszeri dolognak indult, nem tudtuk, lesz-e folytatás.”

Nem mindig van egyetértés. Kattintson és tekintse meg Nagyítás-fotógalériánkat!
©

A hajléktalan-focivébé mottója akár az is lehetne, hogy „mindenki az utcán kezdi”, hiszen például Afrikában vagy Dél-Amerikában még ma is sok jó játékos jön onnan. A magyar csapat edzései is szinte ott folynak, nincs saját pálya, szerények a lehetőségek. Rákos András szerint a rendszeres sportolásnak köszönhetően viszont jobb lesz a nehéz körülmények között élő emberek konfliktuskezelése, aktívabb lesz közöttük a párbeszéd.

„Mivel sok rossz példát láttunk, nagy hangsúlyt helyezünk a fair play szabályainak ismertetésére és betartására. Tehát nem csak arról szól ez az egész, hogy kiviszünk nyolc embert a hajléktalan focivébére – tette hozzá Rákos. – A statisztikák szerint a résztvevők mintegy hetven százalékának javultak az életkörülményei.”

A magyar válogatott hetente négy edzést tart, két fizikait és két technikait, az egyesület cserébe ingyen étkezést és szállást biztosít a Dankó utcában azoknak, akik szerződésben vállalják, hogy részt vesznek az edzéseken. A csapat július első hétvégéjén Lengyelországban is részt vesz egy felkészülési tornán. Az elnök azonban hozzáteszi: a sportolói kvalitásnál fontosabb az emberi szempont, a megbízhatóság és a rendszeresség.

A jó labdakezelés nem árt, de itt nem is feltétel. Kattintson és tekintse meg Nagyítás-fotógalériánkat!
©

„Egy alkalommal egy kétballábas játékost is kivittünk magunkkal a vébére, mert kitartó volt és rendszeresen edzett. Emlékszem, egyszer annyira elromlott az időjárás, hogy még én sem voltam biztos abban, hogy érdemes-e edzést tartani. Végül kimentünk, és persze senki nem volt ott, kivéve ezt a srácot, aki ott rugdosott a zuhogó esőben. Akkor döntöttünk úgy, hogy ő mindenképpen velünk fog utazni.”

„A milánói vébén kint voltam játékosként, mert 2009-ben a diplomamunkám miatt az Oltalom Egyesületnél dolgoztam, és mivel nem volt meg a csapat, én is utaztam. 2010-ben kezdtem edzőnek tanulni, és úgy alakult, hogy ezt csinálhatom a hajléktalan-válogatottnál is – mondta Hegedűs Nóra, a csapat trénere. - Nem könnyű összeállítani egy ilyen csapatot, mert egyrészt kevesen vannak, másrészt bármi közbejöhet. A megbízhatóság fontos szempont, és sajnos elképzelhető, hogy hiába jó focista valaki, nem jár rendesen edzésekre.”

Az élményt nem csak a foci jelenti majd, a játékosok nem kizárólag a napi két-három meccsre emlékeznek vissza. "Milánóban például voltak ,saját’ országaink, akik nekünk szurkoltak és viszont, mint például Nigéria vagy Japán - tette hozzá az edző. - Igazi barátságok köttettek. Az is élesen megmaradt bennem, hogy reggelenként a nigériaiak éneklésére keltem a sátrunkban. Gyönyörű volt, csak feküdtem és hallgattam.”

Edzés és munka után jöhet a csocsó. Kattintson és tekintse meg Nagyítás-fotógalériánkat!
©

Mivel a párizsi világbajnokság augusztus 21-es és 28-a között zajlik majd, az utazó nyolctagú keret kijelölése még korai lenne. A csapat viszont alakul, fiatalok és idősek együtt, és korántsem csak az motiválja őket, hogy kijussanak a francia fővárosba.

©

Balogh Gyula (36 éves): „Mi Debrecenben feladtunk egy albérletet azért, hogy idejöjjünk a párommal, Arankával, Pistivel és Rolanddal, aki olyan nekem, mint a testvérem, együtt voltunk intézetesek. Egy hajléktalanszálló falán láttuk az Oltalom Egyesület hirdetését, ami négy hónap felkészülést és heti négy edzést írt. Azért kezdett el érdekelni, mert azt írták, hogy a résztvevők hetven százaléka jobb sorba került, például felhagytak a kábítószerrel, elkezdtek tanulni, kibékültek a családjukkal. Ez nagyon megtetszett, és szóltam az ottani szociális munkásnak, hogy páran kipróbálnánk magunkat. Április 9-én el is jöttünk az első válogató edzésre a Margitszigetre, ami után kitöltöttünk egy formanyomtatványt, a szerződést a szállásról és a meleg étkezésről. Nagyon szeretek focizni, megyei szinten játszottam is, jobb szélen és bal hátul, a napi négyórás közhasznú munka mellett is. Időben összehozom az edzésekkel, még ha a munkát heti váltásban csináljuk is nettó 32 ezer forintért. Ebből viszont lehetetlen fenntartani egy albérletet, bárhogy is akarnánk. Azért vágtam bele ebbe az egészbe, mert szeretem a kalandokat. Szeretnék a csapatba kerülni és Párizsba utazni, amire az életben talán egyszer lesz lehetőségem. A szakmám kőműves, utána három évig gimnáziumban is tanultam, ezért utólag le akarok érettségizni, és építőipari technikusként dolgozni. Párizsban pedig szeretnék megismerni más nemzetiségű embereket, megtudni, hogyan élnek, mivel küzdenek például a brazilok vagy a portugálok."

©

Hersics Roland (22 éves): "Én csak áprilisban hallottam erről a dologról Debrecenben, és bár az ottani szociális munkás azt mondta, nem sok lehetőség van a bekerülésre, szerinte próbáljuk meg. Feljöttünk Pestre, illetve én vissza, mert eredetileg itt éltem a 13. kerületben. Most Andráséknál vagyunk a Dankó utcában szeptemberig. Tartom magam annyira jónak, hogy egy kinti tehetségkutató akár felfigyeljen rám, és a továbbiakban pénzért focizzak. Ez nekem egy lehetőség. Olvastam, hogy a résztvevők hetven százalékának megváltozott az élete, és én is szeretnék kiutat találni. Három-négy éves korom óta focizom, a Vasasban és Miskolcon is játszottam, utóbbi csapattal bejártuk fél Európát. Sőt, ha ez a vébé nem jön közbe, Debrecenben elmentem volna egy csapathoz játszani. Mivel iskolai végzettségem nincs, emiatt munkalehetőségem se nagyon, csak a foci marad. Két évet ugyan kihagytam, de előtte heti öt edzésem volt. Párizsban szerintem az első tízbe bekerülhetünk, ott meg bármi lehet. Kispályán a legkisebb hiba is számít, elég, ha valaki elnéz valamit, és vége. A szabályok a támadásokat segítik, és amelyik csapat gyorsabban fog kontrázni, az fog nyerni."

©

Kovács József (56 éves): „Legtöbben Kapitánynak szólítanak, mert valamikor hajóztam. Még első tiszt is voltam, a sapkám is megmaradt. Cirka két és fél évvel ezelőtt én csak az edzésre jelentkeztem, nem a vébére. Láttam a Dankó utcában egy plakátot, hogy nemre és korra való tekintet nélkül bárki jelentkezhet, én pedig focizni akartam, a csapat tagja lenni. Akkor még bottal jártam, mélyvénás trombózisom van még most is, és volt a lábamon három-négy fekély is. Kissé ciki volt vele focizni, de összeszorítottam a fogamat és beálltam. Más kérdés, hogy ez nem volt egy jó döntés, mert nem vártam meg, míg regenerálódik a bőr, és szétnyílt a seb. Tavaly ezért egészségügyi okok miatt nem mentem a vébére, de idén szerencsére már nincsenek ilyen akadályok. A nehéz napi dolgok – munka- és ételszerzés – mellett ez a napi pár órás mozgás egy kis kikapcsolódás nekünk, hajléktalanoknak. Amúgy is örökmozgó vagyok, benne voltam mindenben, színházban, rockzenekarban, cirkuszban, sőt revütáncosként még Párizsban is jártam. Valamikor még a hetvenes években, a Beloiannisz Híradástechnikai Gépgyár focicsapatában beállítottak a kapuba is egy nősök-nőtlenek meccsen, és mivel első megmozdulásom az volt, hogy kivédtem egy tizenegyest, ott maradtam. Szerettem volna kimenni most Lengyelországba, és az erőviszonyokat felmérni élesben, látni magamat és a csapatot, de sajnos nem kerültem be, emiatt csalódott vagyok. Ettől függetlenül optimistán nézek a jövőbe, mint mindig, és az első helyet szeretném megszerezni Párizsban. Egy hajléktalan-vébére ugyan mindenki csak egyszer mehet, de én akkor is járok majd ide focizni, ha visszajöttem és ugyanúgy készülök majd tovább."

©

Rostás István (22 éves): "Engem Gyula haverom kért meg Debrecenben, van-e kedvem feljönni Pestre focizni. Szeretek focizni, szeretnék eljutni Párizsba, nagy élmény lenne, és már a tizedik hellyel is beérném. Persze olvasni olyanokat is, hogy ennek meg ennek jobb lett az élete a vébé után, de ki tudja, hogy volt mindez és mi lesz velünk. Nem mindenkinek lehet szerencséje, de persze nagyon jó lenne, ha nekünk is sikerülne. Már kiskoromban fociztam a sulicsapatban, később abbahagytam, és két év kihagyás után most kezdtem újra, a vébéfelkészülés miatt. Ezt az egészet leginkább a jó buli miatt csinálom, és mert sok jó havert ismertem meg az utóbbi időben, az edzések során. Nem célom, hogy később is focizzam, a vébé után Pesten szeretnék maradni, a munkalehetőségek miatt. Ha sikerülne összegyűjtenem a pénzt, befejezném a szobafestő-mázoló tanfolyamot, mert annak tanultam három évig, de végül nem tudtam befejezni és szakmát szerezni. Fiatal vagyok, bármi lehet még."

Az MLSZ és a hajléktalan-focivébé

Rákos András egy dolog miatt csalódott csak: szerinte a Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) nem túl együttműködő velük, holott "egy közös meccs vagy edzés talán mindenkinek jó lenne". „Küldtek ugyan magyar mezeket régebben, de a vébé helyszínén kiderült, nem tudjuk használni őket. Később nem voltak együttműködők, amikor kerestem őket a mezek minősége vagy a jövőbeni esetleges támogatás miatt. Ingerülten reagáltak, a legutóbbi levelemre pedig már nem is válaszoltak. Holott külföldön számtalan helyen előfordul, hogy az adott ország futballszövetsége támogatja a hajléktalan-válogatottat" - panaszkodott.

 

A hvg.hu megkereste az MLSZ-t is, ahonnan Borbély Zoltán jogi és sajtóiroda-vezetőtől az alábbi választ kaptuk: "Az MLSZ lehetőségeihez mérten, sőt, azokat néha meghaladó módon segít számos, a futballal kapcsolatos jótékony kezdeményezést. A társadalmi szerepvállalásra jellemző, hogy például a vörösiszap-tragédia kárvallottjai megkapták a Magyarország - San Marino Eb-selejtező mérkőzés teljes bevételét" - írja. Szerinte "aki az MLSZ-től elmaradt támogatást helyezi a közvélemény figyelmébe, amikor a hajléktalanok gondjairól beszél, eltereli a figyelmet a valós problémákról, félreértelmezi a legnagyobb magyar sportági szakszövetség feladatát, jellegét".

Vincze Szabolcs

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.
Egyre több a dühös fiatal az USA-ban

Egyre több a dühös fiatal az USA-ban

Ezekben a budapesti kerületekben vannak a legolcsóbb új lakások

Ezekben a budapesti kerületekben vannak a legolcsóbb új lakások

Ha nagyon más a szülő és a gyerek személyisége

Ha nagyon más a szülő és a gyerek személyisége

TEK-esek akcióztak a Bécsi úton

TEK-esek akcióztak a Bécsi úton

Tömegkarambol az M7-es bevezetőjén

Tömegkarambol az M7-es bevezetőjén

Meghalt Dömötör Zoltán olimpiai bajnok vízilabdázó

Meghalt Dömötör Zoltán olimpiai bajnok vízilabdázó