Lehetett-e újabb pilóta-öngyilkosság az Air India júniusi tragédiája?
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
Az FC Barcelonától az AS Roma labdarúgócsapatához szerződött Bojan Krkic.
A Bajnokok Ligája-győztes katalán klub pénteki közleménye szerint egy összetett üzlet keretében cserél együttest a 20 éves spanyol csatár: a Roma most 12 millió eurót fizet érte, de az alku szerint az FC Barcelona 2013-ban 13 millióért visszavásárolja majd, ám ha akkor az olaszok nem akarják visszaengedni, további 28 millió eurót lesznek kötelesek fizetni a Barcának.
A fiatal futballista a legutóbbi szezonban, melyben a Barcelona bajnokságot és BL-t nyert, összesen 35-ször lépett pályára, s hét gólt szerzett. Ugyanakkor a kezdőcsapatba nem volt esélye bekerülni.
A rómaiakat jelenleg az a Luis Enrique irányítja, aki korábban a Barcelona B csapatát edzette.
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
A háború mellett harc folyik az élelmiszerért, és repedezik a klánok és a Hamász hallgatólagos paktuma.
Vihart kavart a Kneecap fellépése a Sziget Fesztiválon, a kormány után több mint 150 művész is azt követelte, hogy mondják le a koncertet.
Az influenszernek bíróság elé kellett állnia, de hozzászólása még a bírót is megnevettette.