Az Ágyúsok a 18. fordulóban a Wolverhampton Wandererst fogadnák az Emirates Stadionban, a Chelsea pedig a szintén fővárosi Fulhamet látná vendégül a Stamford Bridge-en.A tervezett munkabeszüntetés miatt a másodosztályban is lehetnek halasztások, a Championshipben a Watford-Cardiff City és a Milwall-Portsmouth találkozók maradhatnak el, ezeken kívül harmadik és negyedik vonalbeli összecsapásokat is érinthet a sztrájk.Az Arsenal közleményben jelezte, hogy folyamatosan egyeztet az illetékesekkel a kialakult szituációról, s hangsúlyozta, legfontosabb feladatának a hazai és vendégszurkolók, valamint a mérkőzésen dolgozók biztonságának szavatolását tekinti.A metróvezetők a bérek miatt tüntetnének munkabeszüntetéssel, de a sztrájk jogosságáról a londoni legfelsőbb bíróság dönt, várhatóan szerdán.
Sztrájk miatt került veszélybe az Arsenal-Chelsea meccs
A londoni metróvezetők tervezett sztrájkja miatt elképzelhető, hogy az Arsenalnak és a Chelsea-nek is el kell halasztania jövő hétfői mérkőzését az angol labdarúgó-bajnokságban.
Ókovács Szilveszter nem fogadja el a menesztését és perelni akar
Egy hónapja még tagadta Ókovács Szilveszter azt, ami miatt hétfőn menesztették
Felszólalt a Parlamentben Ókovács Szilveszter felesége, Forsthoffer Ágnes többször sikertelenül megpróbálta megvonni tőle a szót
Menesztették Feledy Botondot a Külügyi Intézet éléről, a Lázár János tárcájától kapott megbízásával volt gond
Öt kivételével megvan a 60 tankerület új vezetője
Ki veszi meg a magyar magánegészségügyet?
Szentirmai Gábort, a magán-egészségügyi és vállalati tranzakciós szektor elemzőjét, a Heal Partners szakértőjét kérdeztük.
Haraszti Miklós: No More Comeback Kid (wańka-wstańka) in Hungary
A 20 éves olasz srác, akinek a teljesítményére még sokáig fogjuk keresni a magyarázatot
Bár Szijjártó ígért „munkahelyteremtési” támogatást, a BYD szegedi gyára egyelőre hoppon maradt
Az NVVH elárulta, milyen széfeket találtak Seszták Miklós otthonában
Egy éven belül bezárt Rogán-Szendrei Cecília és Sarka Kata hegyvidéki kávézója
Lengyelország megelőző műveletet indított a kalinyingrádi orosz exklávé határánál
Az MNB-botrányban érintett ingatlanmulti Matolcsy-féle vezetése durván túlárazottan üzemeltetett
„A kutyám halála annyira fájt, hogy egy hétig alig ettem, csak a nyakörvét szagolgattam”
Miért érezzük úgy, hogy csak akkor vagyunk szerethetők, ha jól teljesítünk? És hogyan segíthet ezen a terápia?
Huszonnégyen meghaltak, amikor az oroszok lebombáztak egy segélyosztó központot Zaporizzsja közelében
Átalakul a Mészáros-féle MBH Bank felsővezetése
Hat önálló divízió jön létre.